Jelenlegi hely

Hirdetés!

Dohányzásról való leszokás: csak 4 hetet kell kibírni!

Nézzük, mivel lehet feloldani a nikotinfüggőséget, melyik elvonási tünet meddig tart és melyek a leszokás buktatói, amire viszont jó hír: előre fel tudunk készülni!

Hirdetés

A leszokás sikeressége alapvetően két tényezőtől függ. Az egyik az, hogy milyen erős a nikotinfüggőség, a másik pedig az, hogy milyen erős a leszokni vágyó egyén elhatározása, motivációja a leszokásra.

Az elhatározás megerősítésére szolgálhatnak az alábbi érvek a leszokás mellett:

  • A leszokást követően fokozatosan csökken a dohányzással összefüggő betegségek kockázata
  • Megszűnik a reggeli, kellemetlen hurutos köhögés
  • Jobb lesz a közérzete, könnyebben kap majd levegőt
  • Jobb lesz a fizikai teljesítőképessége
  • Nem lesz kellemetlen a lehelete, sárgák az ujjai
  • Jobban érzi az ízeket
  • Nem lesz idejekorán ráncos a bőre, töredezett a körme, a haja
  • Nem árt a családjának a passzív dohányzás révén
  • Nagyobb lesz a szexuális aktivitása, több örömet szerez partnerének
  • Megszabadul egy költséges és káros szenvedélytől, akár kétszázezer forintot is megtakaríthat évente
  • Kisebb lesz annak az esélye, hogy a gyerekei dohányozni fognak
  • Kiváltja a családja, a barátai, a kollegái elismerését, ha képes letenni a cigarettát.


Az elvonási tünetek nagy része 4 hét alatt elmúlik!

Felkészülés a leszokásra

Kevésbé váltak be azok a módszerek, amelyek megengedik a dohányzás fokozatos elhagyását. A siker reményével azok a módszerek kecsegtetnek, amikor kijelölünk egy „stop” napot, amitől kezdve már nem szív el egy szál cigarettát sem a dohányos. Olyan napot – lehetőleg hétvégét vagy szabadnapot – kell választani, amikor elkerülhetők a korábban megszokott élethelyzetek, stresszhelyzetek.

Tudta? Az elektromos cigi is káros, nézzen utána itt!

Készítsük fel a családunkat, a barátainkat is a nagy változásra. Segítsenek a toleranciájukkal a nehezebb napokban, támogassanak a várható nikotinmegvonási tünetek leküzdésében. Ezek a leszokás „mellékhatásai”, amelyek bármilyen leszokási módszer esetében jelentkezhetnek a stop napot követően már a 2-4-ik napon, egy-két hétig erőteljesek maradnak, majd két-három hónap alatt megszűnnek.

Mik lehetnek a megvonási tünetek, s mennyi ideig tarthatnak?

  • Sóvárgás a nikotin után, 2 hét
  • Éhségérzet, 10 hét
  • Lehangoltság, 4 hét
  • Nyugtalanság, türelmetlenség, 4 hét
  • A koncentráló készség csökkenése, 2 hét
  • Ingerlékenység, izgatottság, szorongás, 4 hét
  • Alvási problémák, 1 hét
  • Emésztési zavarok, székrekedés, 4 hét

Fel kell készíteni a környezetet is a leszokásra. El kell távolítani a lakásból a dohányzásra emlékeztető tárgyakat, cigarettát, öngyújtót, hamutartókat. Ki kell mosni a füstszagot árasztó textíliákat, s nem árt az sem, ha alaposan kitakarítjuk az autónkat is. Lehetőleg tisztíttassuk ki a megszokott ruháinkat, hogy azok se emlékeztessenek dohányzó életünkre. Ne szervezzünk programot a leszokás időszakára, ahol a régi – esetleg éppen dohányzó – társaságunkkal olyan szórakozóhelyre megyünk, ahol cigarettázni fognak.

Nézze meg a videót! Kattintson.

Indulhat a leszokás?

Megtörtént az elhatározás, felkészültünk a leszokásra, itt az ideje, hogy a megfelelő módszerrel szokjunk le, vagyis tegyük le véglegesen a cigarettát. A megfelelő leszokási mód megválasztásához kérjük ki egy szakember tanácsát. Ez a szakember lehet a háziorvos, vagy a a legközelebbi tüdőgondozó tüdőgyógyász szakorvosa.

Akármilyen módszerrel is kíséreljük meg a leszokást, nagyobb a siker esélye, ha szakember vezette 2-3 hónapos programszerű leszokás támogatás keretei között történik a leszokás. Ez alatt az idő alatt a programot vezető, támogató szakember 4-6 alkalommal is találkozik a pácienssel. Ilyenkor megbeszélik a tapasztaltakat, ellenőrzik a testsúly változását. A kilélegzett levegő szénmonoxid szintjének a meghatározásával kontrollálják a dohányzásmentességet. Ekkor kerülhet sor a gyógyszer felírására is, ha gyógyszeres leszokási módszert választottak.

  • Gyógyszermentes módszerek
    Olyan esetekben, amikor még nem alakult ki nikotinfüggőség, vagy az csak gyenge fokú, megkísérelhetők a gyógyszeres támogatás nélküli módszerek. Ilyenkor is fontos azonban, hogy szakember adjon tanácsot és két-három hónapon keresztül több alkalommal is találkozzon vele a páciens, beszéljék meg a tapasztaltakat. A megvonási tünetek még gyenge függőség esetén is jelentkezhetnek.

  • Gyógyszeres leszokás támogatás
    Közepes, vagy erős függőség esetén erősebb és kitartóbb megvonási tünetek jelentkezhetnek, csekély az esély arra, hogy gyógyszeres támogatás nélkül is sikeres lesz a leszokás. Közepes, vagy erős nikotinfüggőségre kell gondolnunk, ha valaki több mint tíz éve dohányzik, s naponta elszív egy doboz cigarettát. Erre utal az is, ha valaki reggel az ébredést követően fél órán belül rágyújt az első cigarettájára.
    A gyógyszeres támogatással történő leszokás is akkor a legsikeresebb, ha három hónapig tartó szakember által támogatott leszokási program keretében történik, 4-6 találkozással.

Már egy szál elszívott cigi is függőséget okozhat? Kattintson további infóért!

Milyen készítmények segíthetik a dohányzásról való leszokást?

  • Nikotinpótló készítmények: a dohányzást a kijelölt „stop-napon” egyszerre kell abbahagyni, de a megvonási tünetek enyhítésének érdekében nikotint juttatunk a szervezetbe fokozatosan csökkenő adagban (kevesebbet, mint ami a cigarettákkal bejut). Ráadásul további, mintegy négyszáz mérgező anyag már nem kerül a páciens tüdejébe. Használhatjuk a nikotinos tapaszt, a rágógumit, vagy a szopogató tablettát. Ezzel a módszerrel minden ötödik leszokási kísérlet lehet tartósan sikeres.
     
  • Nikotinmentes  szer, a vareniklin: ezt a gyógyszert kifejezetten a dohányzás leszokás céljára fejlesztették ki. Szintén három hónapos leszokási program keretében ajánlott az alkalmazása. Hatására enyhébbek lesznek a megvonási tünetek és mivel gátolja a nikotin kötődését az agyban a nikotinos receptorokhoz a dohányos nem érzi a megszokott számára kellemes érzést a cigaretta elszívásakor. Ezzel a módszerrel már minden harmadik-negyedik leszokási kísérlet sikerrel kecsegtet.

Hol kaphat segítséget a leszokáshoz?

Tanácsot adhat a leszokásához a háziorvosa, vagy a területi tüdőgondozó tüdőgyógyász szakorvosa. A tüdőgondozót azért is érdemes felkeresnie, mert ha már évek óta dohányzik, vegyen részt az ajánlott tüdőszűrésen.

További leszokási információkat talál az alábbi internetes honlapokon:

Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet: www.koranyi.hu, itt megtalálhatja a tüdőgondozók címlistáját is.

Országos Egészségfejlesztési Intézet: www.oefi.hu

Dohányzás Leszokás Támogatás Központ: www.dltk.hu

 

 



Hirdetés