Addiktológia
Alkohol - és vezetés
Kérdés: Tisztelt Tanácsadók! Harmincas nő vagyok, a férjem néhány évvel idősebb. Kamionsofőrként dolgozik. Úgy tartja, nyugodtan ihat bármennyi sört vezetés előtt(kb. 3 üveg sör, 5 órával az indulás előtt), mert az hamar elpárolog a szervezetből... Mennyi az igaz ebből, és mit lehet tenni hogyha már valaki egy napot sem bír ki ital nélkül? Nagyon köszönöm előre is a válaszukat!
Marijuana után - szorongásos kórkép közben
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr/Nő! Hosszú évek óta használtam rendszeresen marihuánát, de emellett keményen dolgozom, diplomáztam, egyáltalán nem voltam motiválatlan, sőt mindig 100%-on próbáltam teljesíteni. Három hete volt egy intenzív pánikrohamom (ekkor nem fogyasztottam füvet, hanem egy stresszes munkanap után otthon tört ki rajtam, teljesen váratlanul), életemben először. Utána szűnni nem akaró szorongás lett úrrá rajtam. Elmentem pszichológushoz, aki napi 3x0,25 mg Xanaxot írt fel, s azt tanácsolta,hogy hagyjam abba a füvezést. Ez számomra magától értetődő volt, azóta sem fogyasztottam és nem is hiányzik. Viszont a problémám az, hogy a gyógyszert hetente csökkentettem egy pirulával, mert egyre jobban lettem, és nem akarok rászokni (cseberből vederbe), de most újra visszatért a szorongás, nem merek munkába menni, félek, hogy újabb roham jön rám. Nagyon rossz kedvem van, semmi nem érdekel, igazából nehezemre esik élni. Kérem mondja el véleményét Ön is, hogy mi segíthetne minél hamarabb leküzdeni ezt az álapotot, mert legjobban attól félek, hogy hosszú évekig elhúzódó komoly betegséggé fajul az egész. Válaszát előre is nagyon köszönöm:
Legnépszerűbb
-
Orvos válaszol
Kérdés: Az lenne a kérdésem, hogy dohányzás mellett ( tudom hogy káros, de egyenlőre még nem akarok leszokni) van-e olyan készítmény gyógyszer stb. ami enyhíti a dohányzás melletti szervezeti károkat.Válaszukat előre is köszönöm!
-
Orvos válaszol
Kérdés: Tisztelt DR-ur!Negyvenes korú vagyok és olyan dolog történt meg velem már egy hónapja ami eddig soha !Nem vagyok alkoholista előre megjegyzem, de mostanában alkohol fogyasztása után az arcomon, homlokon, felsőtestemen, pirosas égő foltok jelennek meg és a szemem is begyullad !!Ez a jelenség egy kis idő múlva, kb 1-2 óra, elmúlik.Ez egy fél kupica vagy egy üveg sör után is megismétlődik !!Több választ is kaptam már rá, de szeretném önöket is megkérdezni mi lehet ??A legkézenfekvőbb válasz a feleségemtől jött , idézem "nem kell inni", de remélem önök jobb választ nyújtanak!! Előre is köszi és alázatos tisztelet a munkájukért!
Gyógyszerfüggőség?
Kérdés: Jó napot kívánok! Problémám az alábbi lenne. Az orvosom pajzsmirigytúltengésre gyanakszik, szívultrahangon, nyaki ultrahangon és vérvételen voltam. A vérvétel eredményéig Xanax-ot és Betaloc-ot írtak fel. A kérdésem, hogy a Xanax rendszeres szedése okozhat-e függőséget? Az orvos szerint kb. 2 hétig kellene szednem amíg a vérvétel eredménye megérkezik, addig tüneti kezelést kapok. Szedhetem-e nyugodtan a gyógyszert? Nem szeretnék függővé válni. Köszönettel:
Nyugtató - vény nélkül?
Kérdés: Tisztelt Tanácsadó! Ismerősöm fél éven keresztül szedett erősebb nyugtatót, amit a háziorvossal iratott fel, de most már nem írnak fel neki újat. Érdeklődnék, milyen vény nélküli nyugtatót ajánlanának, orvoshoz ugyanis nem akar fordulni. Köszönettel:
Leszokás az alkoholról...
Kérdés: Tisztelt Szakértő! A párom szeretne leszokni az ivásról(alkoholról), és szeretném tudni, hogy van-e olyan gyógyszer vagy tabletta, amit, ha bevesz, nem ihat rá? Ezt csak orvos írhatja-e fel, vagy van olyan is, amit vény nélkül is kiadnak, és mégis hatásos? Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel:
Dohányzás és műtét
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! Egy fontos kérdésem lenne. Nem vagyok dohányos, csak néha szoktam rágyújtani, mégis ezzel kapcsolatos kérdésem lenne... Szóval egy autóbalesetem volt, súlyos csonttöréssel a homlokomon, fél év múlva lesz a korrekciós műtétem... Szóval ez esetben a dohányzás (még a gyógyszertári gyógynövényes) cigaretta is ki van zárva?! Köszönöm válaszukat.
Dohányzás abbahagyása utáni tünetek
Kérdés: Tisztelt Szakértő! 66 napja letettem a cigarettát, azóta folyamatos éhségérzettel küszködök, még éjszaka is kínoz valami hiánya. Ennem kellene, nem teszem. Rászoktam a szárított tökmagra, de ezt sem lehet állandóan rágcsálni. Már négy kilót híztam, éhségem csillapíthatatlan. Próbálkoztam a zsírégető teákkal. Éhes vagyok állandóan: választ várok!
Leszokás a dohányzásról
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a lapot a neten, nekem nagyon sokat segít. Lenne egy kérdésem is: 16 éve dohányzom, (minden nap) és 4 hete elhatároztam, hogy leszokom. Az első napokban próbáltam kevesebbet szívni, vagy nem szívni, de olyan elemi erővel törtek rám az elvonási tünetek, hogy szinte semmit sem tudtam elvégezni. Remegés, szédülés, belső hidegrázás, erőtlenség, nyugtalanság jelentkezett. Vásároltam a patikában 15 mg nikotin tartalmú tapaszt. Ettől is rosszul voltam: minden nap szédültem, viszont közben nem szívtam. A közérzetem így pokoli volt és az ma is. Felhívtam a doktornőt, aki azt mondta, hogy ez túladagolási tünet, ne tegyem fel a tapaszt egy fél napig. Erre szégyellem, de muszáj volt rágyújtanom, ami persze ismételt lelki válsághoz vezetett. A patikában vettem kisebb adagú tapaszt, amitől ugyanúgy szédülök, mint a nagyobbtól, és estefelé már nagyon kívánom a cigit. Így is szenvedek, meg úgy is... Különben pedig igen stresszes alkat, és nagyon lelkizős típus vagyok. Kérem Önöket, ha valamilyen módon tudnának nekem segíteni, nagyon megköszönném. Üdvözlettel: