A krónikus, hosszantartóan fennálló fájdalom a beteget minden tekintetben megváltoztatja, érzelmi és fizikai válsághoz vezethet. Maga a krónikus fájdalom lehet daganatos betegséghez társuló, és más, nem rosszindulatú kórkép kísérő jelensége is. Hogyan vizsgálható egyáltalán a fájdalom?
A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatói új megközelítést alkalmaztak a fülzúgás (tinnitus) csillapítására, mely új utakat nyithat meg a gyógyszerfejlesztés terén.
Harminc százalékkal csökkenti a szarkalábakat az a ránctalanító szer, amely akár már a jövő hónaptól elérhető lesz - idézte brit kutatók állítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (http://www.telegraph.co.uk).
Immár tizedik alkalommal rendezik meg október 2-án (vasárnap) a rózsaszínnel kivilágított Lánchídon azt a sétát, amellyel a mellrákszűrés fontosságára hívják fel a figyelmet.
A bűnismétlés veszélye miatt három hónappal meghosszabbította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász házi őrizetét a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Az úszók és a kerékpárversenyzők verseny előtt mindig alaposan leborotválják a testszőrzetüket, hogy értékes ezredmásodperceket gyorsuljanak. Lehetséges, hogy az evolúció során őseink is hasonló okokból váltak meg a testüket fedő szőrtől?
Az új kamera megmutatja az égési sérültek bőrének véráramlását. Egy svájci vállalat kutatói olyan kamerát fejlesztettek ki, melynek segítségével valós időben lehet látni a bőrben történő véráramlást. Az eszközt eredetileg arra tervezték, hogy mérsékelje az égési sérülések kiterjedését és súlyosságát.
A Fertőzés című film akár igaz is lehet, állítják a tudósok. A Matt Damon és Gwyneth Paltrow főszereplésével hamarosan a mozikba kerülő Fertőzés (Contagion) című hollywoodi film története akár a valóságban is megtörténhet, állítják szakmailag elismert tudósok.