A hírek szerint megpróbálkozott azzal is, hogy kiugrik a gépből, de ez nem sikerült neki. Az utasok közül többen elájultak, kilencüket kórházba szállították.
Ehhez hasonló meghökkentő esetek évente előfordulnak a mentők szerint.
A felvételen látszik, hogy miért kellett a mentőtechnikusnak hirtelen elkapni a kormányt.
A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra - közölte Menczer Tamás.
A szlovákiai magyar buszbaleset sérültjei közül tízet szállítottak a pozsonyi egyetemi kórházba (UNB), közülük nyolc ember állapota kritikus - közölte az egészségügyi intézmény igazgatója a szlovák hírügynökséggel hétfő délután.
Tisztelt orvosok! Vérzékeny beteg vagyok. Azt nem tudom, balesetnél pl. hogy kaphatnék prioritást.
Furcsa, bizarr balesetben életét vesztette egy nyugdíjas, aki épp a vasúti síneken könnyített magán, amikor elütötte egy arra "repülő" tehén.
A különös éjjeli baleset során szerzett sérülésre felettébb humorosan válaszoltak a vakcinainfós doktorok.