A rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen sokkal jobbak a túlélési esélyek, ha valakinél időben felfedezik a daganatos elváltozást.
A veserák viszonylag ritka daganatos megbetegedés, és általában jól is kezelhető, ehhez azonban az szükséges, hogy időben felfedezzék.
Nemcsak a beteg, de a család számára is igen megterhelő időszak.
A szűrővizsgálatokkal idejében fény derülhet a kóros folyamatokra, daganatokra.
Az emlő betegségeknek oka sokféle lehet - kell rögtön a legrosszabra gondolni, de bizonyos tüneteket vegyen komolyan. Mutatjuk, melyek ezek.
Mivel ez a tünet a későbbi szimptómákat jóval megelőzi, érdemes kivizsgáltatni a panasz megjelenésekor, különösen, korábban egyáltalán nem volt fejfájós.
A stádiuma jelzi a rák kiterjedését a szervezetben, illetve segít meghatározni, hogy a rák milyen súlyos és hogyan kezelhető a legjobban.
Fontos különbségek vannak a heveny (akut) és az idült (krónikus) limfocitás leukémia között.