Ezeket látta már?

AstraZeneca: 4 vagy 12 hét után adassuk be? Itt a válasz!

AstraZeneca vakcina, vérrög, trombózis, WHO

Megéri 12 hetet várni a második AstraZeneca (Vaxzevira) vakcina-adaggal, vagy jobb rajta túlesni 4 hét után? Melyik esetben magasabb az oltásokkal elérhető hatékonyság?

Mikor érdemes a 2. adag AstraZenecát beadatni?

A Covid-19 elleni AstraZeneca, új néven Vaxzevria védőoltás két különálló adagból áll. A koronavírus elleni vakcina alkalmazási előírásában az szerepel, hogy a második adagot 4-12 héttel az első adagot követően kell beadni. Vagyis, szakmai szempontból éppen úgy elfogadható a 4 hét elteltével kijelölt második oltási időpont, mint a 12 hét elteltével kijelölt.

A védettség a Vaxzevria első dózisát követően körülbelül 3 héttel alakul ki, noha a második adag beadását követő 15 napig a védettség nem éri el a hivatalosan közölt hatékonysági szintet. Az AstraZeneca vakcinája esetén a klinikai vizsgálatokban meghatározott hivatalos hatékonysági érték, két, egymás után 3-23 héttel bekövetkező oltást követően 62,6 %.

Magyarországon eleinte 4 hetes időközzel történt meg a második AstraZeneca-oltás. Aztán 12 hetesre nyújtották ki az időperiódust. Mindez amiatt is történt, hogy kevés volt a rendelkezésre álló vakcina, és az újraoltás helyett az első oltások beadását preferálták számos országban, köztük Magyarországon is. Most úgy tűnik, hogy a „vakcinabőség” lehetővé teszi, hogy már 4 hét elteltével felvegye valaki a második AstraZeneca oltását.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy melyik időintervallum követése hat kedvezőbben az immunitásra, melyikkel érhető el nagyobb hatékonyságú védelem?

12 hét utáni újraoltásnál 80 % körüli lehet az elérhető hatékonyság

Noha a 4 és 12 hetes időintervallumokkal elérhető hatékonyságokat közvetlenül összehasonlító eredmények nincsenek, néhány, az AstraZeneca vakcina engedélyezését követően végzett nemzetközi vizsgálat eredménye ismert. Ezek alapján a 12 hét elteltével történő újraoltás hatásosabb lehet, mint a 6 hét utáni.

Ha betartják a két AstraZeneca vakcina-adag beadása között a 12 hetet, akkor jelentősen növelhető a vakcináció hatékonysága, és az 81 %-osnak adódik, míg a 6 hét várakozás utáni újraoltással „csak” 55 %-os hatékonyságot tapasztalnak. Ezek alapján úgy tűnik tehát, hogy megéri várni.

Az első oltás AstraZeneca, a második lehet Pfizer vagy Moderna - Németországban

A Vaxzevria hazai tájékoztatója szerint nincs adat arra vonatkozóan, hogy a Vaxzevria felcserélhető-e más Covid-19-vakcinákkal a vakcinasorozat befejezéséhez. Vagyis, nem állnak rendelkezésre adatok arra vonatkozóan, hogy miként hat az immunválaszra, ha első oltásként AstraZeneca-t kap valaki, másodikként pedig Pfizert vagy Modernát. A Vaxzevria tájékoztatójában az szerepel, hogy „Azoknak, akik már megkapták az első adag Vaxzevria-t, egy második adag Vaxzevria-t kell kapniuk a vakcinasorozat befejezéséhez.”

Ennek ellenére, Németországban az oltások „keverése” lesz a mindennapi gyakorlat. Szükség szülte megoldásról van szó. Németországban, az AstraZeneca oltással esetlegesen kapcsolatba hozható, elsősorban a fiatalabb generációkat érintő vérrögképződés miatt, a 60 év alattiaknál már nem alkalmazzák az AstraZeneca oltást. Emiatt: aki 60 év alatti, és korábban, első oltásként AstraZeneca vakcinát kapott, és esedékessé válik a második oltása, az második oltásként Pfizer vagy Moderna oltást kaphat. Vagyis AstraZeneca+Pfizer vagy AstraZeneca+Moderna „kombókat” fognak alkalmazni Németországban. Ha valaki ragaszkodik az AstraZenecá-hoz, természetesen azt is felveheti másodikként.

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Forrás:

(1) www.ogyei.gov.hu; 2021. május 2.

(2) https://www.bundesgesundheitsministerium.de/coronavirus/faq-covid-19-impfung/faq-impfung-astrazeneca.html

(3) https://www.ndr.de/nachrichten/hamburg/coronavirus/AstraZeneca-Geimpfte-Behoerde-ruft-zur-Zweitimpfung-auf,impfungen188.html

(4) https://www.medicalnewstoday.com/articles/astrazeneca-vaccine-3-month-dosage-interval-might-be-preferable

Olvassa el ezt is!

Forrás: Dr. Budai Marianna PhD. szakgyógyszerész
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához