Az infekció fertőzést jelent, az infektológia pedig nem más, mint a fertőző betegségekkel foglalkozó szakterület. De ennél sokkal izgalmasabban kaphat infókat róla ebből a videóból.
A majomhimlő magyarországi megjelenését először az NNK cáfolta, majd rövid időn belül kétszer is megerősítette.
Június 1-től újabb fontos járványügyi szabályon enyhítenek az olaszok.
Elhunyt Angelo Sodano bíboros, korábbi vatikáni államtitkár, a Bíborosi Kollégium emeritus dékánja - jelentette a Vatican News, a pápai állam hivatalos portálja.
A tbc vagyis tuberkulózissúlyos tüdőbetegség, amelyet megfelelő módon, és gyógyszeres úton kell kezelni. Bárki elkaphatja a tbc-t.
A közösségi oldalakon terjed, hogy a majomhimlő nem más, mint övsömör, ami a koronavírus elleni oltás egyik mellékhatása.
Az első szállítások már júniusban megkezdődhetnek.
Ha nemrég estünk át a koronavírus-fertőzésen, akkor érdemes utánajárni, hogy maradt-e valamilyen szövődménye a betegségnek.