Egyelőre alacsony az influenza aktivitása Európában, de Hollandiában már kiterjedt járvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.
A fővárosi Best Western Hotel Hungariában nem történt ételmérgezés - szögezte le kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében a szálloda. Előzőleg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatója, dr. Müller Péter azt közölte, hogy ételfertőzés gyanújával vittek hozzájuk 42 külföldi állampolgárt, főleg fiatalokat.
Az egészségügyi ellátással összefüggésben Európában és ezzel együtt hazánkban is az antibiotikum rezisztencia jelenti a legnagyobb betegbiztonsági kockázatot. A túlzott antibiotikum használat (benne a lakossági felhasználással) ugyanis oda vezetett, hogy a különböző gyógyszereknek ellenálló baktériumok jelentek meg. Magyarország európai viszonylatban is érzékeny járványügyi megfigyelő rendszert működtet, ami hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekről értesüljünk, ellene tenni tudjunk.
A helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek; jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is - erre figyelmeztet az idei európai antibiotikum nap, amelyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) szervez.
Nyolcvanmillió baktériumot adunk át egy mindössze 10 másodperces csók alatt - számolták ki holland kutatók, akik vizsgálataik eredményeit a szabad hozzáférésű Microbiome folyóiratban ismertetik.
A Magyar Williams Szindróma Társaság (MWSzT) az idén ún. Fészekhagyó projektet indított, amelynek keretében Williams szindrómás betegeket és családjaikat készítenek fel az önálló(bb) életvitelre. A 18 hónapos, kísérleti program célja az is, hogy hosszú távon megoldás szülessen arra, hogy e ritka betegségben szenvedő és értelmileg akadályozott fiatalok a jövőben önálló életvitelt folytathassanak, elérve ezzel a teljes értékű társadalmi integrációt.
A védőoltásoknak köszönhetjük, hogy mára hazánkban szinte teljes elfelejthettünk olyan súlyos fertőző megbetegedéseket, mint például a kanyaró vagy a járványos gyermekbénulás. Emiatt sajnos vannak olyanok is, akik megkérdőjelezik a védőoltások létjogosultságát. Pedig a feledésbe merült fertőző betegségek újra megjelenhetnek, ha az átoltottság egy bizonyos szint alá csökken. A különböző vakcinákkal kapcsolatos oltásellenes nézetek folyamatosan terjednek az internetes oldalakon, közösségi portálokon, de elektronikus levelekben is. A tévhitek eloszlatására az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat új internetes oldalt hozott létre, amit www.antsz.hu/oltasbiztonsag címen lehet elérni.
A magyar gyógyszerügyi hatóság a szennyezett agyhártyagyulladás-ellenes védőoltásokat visszahívja a forgalomból. A szennyezés nagy valószínűség szerint vas-oxid okozta elszíneződés, mely a gyártás során kerülhetett a védőoltási tételekbe. A részletes felhívást alább közzétesszük.