Kullancs terjesztette új fertőző betegséget azonosítottak svéd tudósok.
A betegségek korai felismerése egyfajta versenyfutás az idővel, kulcskérdés szinte valamennyi egészségügyi területen. Hogy mennyire érvényes szempont a csecsemők és kisgyermekek szívrendellenességei esetében, arról Szatmári András professzorral, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermek Szívközpontjának szakmai főigazgatójával beszélgetünk.
Súlyos kolerajárvány tombol Afrikában. Eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött Közép-és Nyugat-Afrika bizonyos régióiban a kolerajárvány: csak idén eddig közel 2500-an haltak meg a kór miatt, és 85 ezerre becsülhető a fertőzöttek száma - hívta fel a figyelmet az UNICEF.
Gyerekeknél és kamaszoknál a mellkasi fájdalom hátterében csak ritkán áll szívprobléma - állapították meg tíz éven át tartó vizsgálatukban amerikai kutatók.
Kínában a felére csökkentenék a leprás megbetegedések számát a következő tíz évben - tudósított a Hszinhua hírügynökség az egészségügyi minisztérium közlése alapján.
Nem mindegy, hogy egy orvos kövérnek, vagy egészségtelen tömeggel rendelkezőnek nevezi az elhízott gyereket. A kövér és egyéb negatív jelzők ugyanis annyira bántóak, hogy a gyerekek motivációját is csökkentik a fogyásra.
Tizenhárom ember halt meg szennyezett sárgadinnye okozta lisztériafertőzésben az Egyesült Államokban, és 72 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok - közölte az amerikai járványügyi hivatal (CDC).
A toxikus sokk-szindróma bármivel összekeverhető? Dr. Cseh Erika szülész-nőgyógyász adott felvilágosítás a toxikus sokk szindrómáról, ami lényegében egy fertőzésnek köszönhető, és tünetei bármilyen betegséggel összetéveszthetők.