A gyerekek másképp gyászolnak, mint a felnőttek, éppen ezért nagyon fontos, hogy felnőttként tudjuk őket segíteni.
Halottak napján, Mindenszentek ünnepén egy kicsit megáll az élet. Mindannyian cipeljük a lelkünkben eltávozott szeretteink hiányát, az elmúlás fájdalmát, a gyász teljesen sosem begyógyuló sebeit.
Legyen szó egy beszédről egy szakmai találkozón, esküvői koccintásról vagy egy sporteseményen való részvételről, az izzadt tenyér és a remegő térd már általános közismeret. De mitől alakul ki?
Olyan családoknak segítenek, akiknek nehezebben vagy egyáltalán nem lenne módja máshol és másképpen szakértői segítséghez jutni.
Évek óta érzem, hogy valamit tennem kell, mert rossz irányba haladok. Két kislányom van, akiket imádok, de a legkisebb dolog esetén is azonnal robbanok és kiabálok.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A közösségi média által agyunknak közvetített impulzusok sokkal veszélyesebbek lehetnek, mint magukat a gyerekeket elérő tartalmak.
A csocsóasztal és az ingyen gyümölcs jó irány, de ha nincsenek meg az alapok, mit sem ér.