Sokkoló prevenció: németországi dohányzásellenes projekt fiatalok elrettentésére... Sokkoló képekkel, elrettentő számokkal és túlélőkkel folytatott megdöbbentő beszélgetéssel igyekszik elriasztani a dohányzástól és leszoktatni a már függővé vált fiatalokat a Hamburg-Eppendorf Egyetemi Kórház (UKE).
A személyenkénti cigarettafogyasztás Magyarországon duplája a világátlagnak, vagyis fejenként meghaladja az évi háromezer szálat - hívta fel a figyelmet a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) a dohányzásmentes világnap alkalmából.
Törvényesen is hozzáférhetővé váltak hétfőtől a marihuána-alapú gyógyszerek Csehországban. A kender felhasználását egészségügyi felhasználásra januárban engedélyezte a parlament.
Már nem a pályázati támogatás, hanem a kliensek felől érkező igény tartja életben a programot. Idén harmadik éve, hogy a Kék Pont Alapítvány elindította Magyarországon egyedülálló szolgáltatását, a Csere Csak Csajoknak, más néven a Csajnap programot.
A rohamivászat egyre nagyobb probléma az amerikai nők körében. Több mint 14 millió amerikai nő és középiskolás lány havonta legalább három alkalommal rohamivászatot folytat, amikor alkalmanként átlag hat pohár alkoholt fogyaszt el - derült ki az amerikai betegségmegelőző központ (CDC) legújabb jelentéséből.
A nők túlzott alkoholfogyasztásának arcon jelentkező hatásait mutatja meg egy új okostelefon-alkalmazás, amelyet Skóciában dobtak piacra a helyiek szeszimádatának visszaszorítását célzó kampány keretében.
A 011 Alkotócsoport Meanwhile in Kansas címmel mutatja be az Óz, a csodák csodája című ismert mese elemeire épülő, drogokról és függőségről szóló kísérleti előadását január 10-én, csütörtökön a Bárka Színházban.
Megszűntek a fővárosban a detoxikálók, az alkoholmérgezéses betegeket ez évtől a sürgősségi osztályokon látják el - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága az MTI-vel.