Hepatitis C: a magyarországi elterjedtség az intravénás szerhasználók körében elmarad az európai átlagtól. A fertőzöttség aránya Budapesten a legmagasabb.
A heroinmámor ellen ható vakcinát fejlesztettek ki. Hatékony a heroinmámor ellen kifejlesztett új vakcina, amely állatkísérletekben bizonyította terápiás hatását - idézte amerikai kutatók megállapítását a Science Daily című ismeretterjesztő portál (http://www.sciencedaily.com).
Az alkoholos filmszakadás biológiai magyarázata. Ismert, hogy a túl nagy mennyiségű alkohol fogyasztása fizikailag megengedi, hogy komplikált tevékenységeket hajtsunk végre, például tánc, beszélgetés, autóvezetés, ugyanakkor az is lehetséges, hogy az egyén utólag semmire sem emlékszik. Az így kialakuló filmszakadás néhány perctől akár órákig is tarthat.
Az új szintetikus kábítószerek elleni szabályok szigorítására készül javaslatot tenni az Európai Bizottság. Hétfőn közzétett jelentésében a testület emlékeztet arra, hogy tavaly az Európai Unióban az előző évi 24-hez képest rekordszámú, 41 olyan pszichoaktív anyagot azonosítottak, amelyek az ecstasy, a kokain és más kábítószerek hatásait másolják, és legálisan árusíthatók.
A Kék Pont Party Service azért jött létre, hogy biztonságosabbá tegye a partizást, csökkentse a parti drogok okozta ártalmakat és segítse egy olyan partizó életstílus kialakulását, amely az örömre, a zenére, a közösségre és a közös tánc általi kiteljesedésre helyezi a hangsúlyt.
Már egy kis pohár bor vagy sör is növeli a súlyos sérülésekkel járó autóbalesetek kockázatát.
Betiltották a dohányzást az ausztráliai Sydney egyik utcájának egyik felén, a másik oldalon azonban szabad a cigarettázás.
Nemzeti Drog Fókuszpont: terjed a mefedron használata a drogfogyasztók körében. Rohamosan nő a mefedront használók száma a drogfogyasztók körében egy kutatás szerint Magyarországon; a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a szer gyors fizikai, pszichés és szociális leépülést okoz.