Vajon meg lehet akadályozni, hogy a stressz tönkretegye a bőrét?
A szelén hiánya a külsőnkön is meglátszik, így pótlása szemmel látható változásokat eredményezhet.
Az ókori gyógyászat gyógyítási céllal ajánlotta a bort. Nem csupán tisztán, hanem gyógyfüvekkel készült gyógyborok formájában is. Persze, csak mértékkel!
A leszedett szőlő erjedésénél keletkező mustgáz minden évben halálos baleseteket, súlyos mérgezéseket okoz. A gyertyapróba nem minden esetben működik.
Nem csupán borgőzös megállapítás az, hogy a Tokaj szőlővesszein érlelődött aszúszemek nedve gyógyító erejű.
A 14 és 18 év közötti középiskolás korú fiatalok 80 százaléka 15 évesen vagy annál korábban ivott először, minden harmadik rendszeresen fogyaszt alkoholt – derül ki a 2019. novemberében készült online felmérésből.
Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt országos akció a húsvéti ünnepek végéig, azaz április 22-ig tart.
Három év múlva minden valószínűség szerint már nem fogunk találkozni a francia borokban azzal a vegyülettel, ami a tudomány mai állása szerint a gluténérzékenység kialakulásáért felelős.