Ez egy olyan alkoholos ital, amelynek fogyasztásával megelőzhető a másnaposság.
Hogyan éljük túl a karácsonyi céges bulikat? Az advent kezdetével számos cég rendez alkalmazottainak valamilyen ünnepi összejövetelt. Ideje szocializálódni!
Energiaitalok növelhetik a hirtelen halál kockázatát. Legfrissebb spanyol kutatások szerint a fiatalok szív- és érrendszeri haláleseteinek jelentős részét az energiaitalok okozzák.
Egy fesztivál sajnos akkor is igazán emlékezetessé válhat, ha nemcsak önfeledt bulizásra, hanem egy jó kis betegségre is jegyet váltunk. Ezeket a tanácsokat tartsa be az önfeledt szórakozásért!
Nébih: az ünnepek alatt főként az édességeket és a húskészítményeket ellenőrzik.
Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, a fertőzések elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Prof. Balázs Csaba, a Budai Endokrinközpont immunológus, endokrinológus orvosának segítségével megtudhatjuk, hogy melyek azok a körülmények, vagy szokásaink, amelyekkel gátoljuk az egészséges működését.
A gyógyszeres kezelés mellett sokan próbálják a vérnyomásukat életmódváltással csökkenteni, melybe akár egy kis alkohol fogyasztása is belefér. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont elárulja, hogy ilyenkor mit és mennyit is érdemes választani.
Az alkohol a legveszélyesebb élvezeti cikk! A kutatók rendszeresen alábecsülik az alkoholfogyasztással összefüggő kockázatokat, amelyek halálosabbak, mint a kábítószer-fogyasztás - állapították meg német kutatók a Scientific Reports online tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.