A csecsemők korán megtanulják, hogy ki vezeti félre őket, és az újabb trükközési kísérleteknél nem hagyják magukat becsapni - figyelték meg kanadai kutatók.
A friss szülők közül kevésbé képesek alkalmazkodni az új szerepkörhöz azok, akik úgy vélik, hogy azt várják el tőlük, legyenek tökéletes anyák és apák - derült ki egy új kutatásból.
A nagy család jótékony hatással van az anyák egészségére? A négy, illetve több gyermeket világra hozó édesanyák esetében kisebb a valószínűsége az agyi érkatasztrófa okozta halálozásnak - állítják szakemberek.
A világ számos országában létezik "chipsadó", ami a zsíros, egészségtelen ételek megadóztatását jelenti. A brit Readingi Egyetem kutatói szerint azonban a rendelkezés önmagában nem oldja meg az elhízás problémakörét.
Bár Amerikában és több más országban eddig IQ-szintjük alapján döntötték el, hogy egy gyerek diszlexiás-e vagy szimplán rossz tanuló, a Stanford Egyetem új kutatásából kiderült, hogy semmilyen kapcsolat sincs a diszlexia és az IQ-szint között.
Lehet, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik, a diákoknak azonban úgy tűnik, nem árt a túlzott érdeklődés. Ez derült ki nemrég egy, a Perspectives in Psychological Science című szaklapban megjelent kutatási anyagból. A szakértők szerint a kíváncsiság elengedhetetlenül fontos a jó tanulmányi eredmények szempontjából, sőt legalább olyan fontos, mint az intelligencia.
Nem tudják a felnőttek egyértelműen megállapítani, hogy ha egy gyerek nem mond igazat, akkor hazudik-e vagy csupán tévesek az információi. A téma főleg az olyan fizikai- és szexuális bántalmazások bírósági tárgyalásaikor lehet fontos, amelyek a gyermekek tanúvallomására is alapoznak.
Azok a kisbabák, akiket édesanyjuk szoptat, okosabbak lesznek, sőt viselkedési problémák is ritkábban fordulnak elő náluk - állítja egy új tanulmány.