A kisgyerekes anyukák sokszor bajban vannak, ha immár néhány éves csemetéjük mellé kistestvért várnak. Hogyan lehet elmagyarázni egy pici gyermeknek, hogy a babát bizony nem a gólya hozza, de még a méhecskés történet sem igazán értelmezhető – a valós történéseket meg sem értené… De hiszen annyira mégsem nehéz ez a dolog!
Az anyák stressze rontja gyerekeik asztmáját. A gyerekek asztmája nagyobb valószínűséggel súlyosbodik, amikor édesanyjuk stresszes, mérges vagy ingerült - idézte japán kutatók megállapítását csütörtökön a The Telegraph című brit napilap (http://www.telegraph.co.uk/health).
Fej-, hát- és nyakfájdalomra panaszkodnak a diákok - a szakértők szerint "rémisztő" a fájdalmak gyakorisága.
Míg a nyugati fiatalok körében visszaszorulóban van az ittasság, az alkoholfogyasztás egy évtized alatt általánosabbá vált a kelet-európai tinédzserek, különösen a lányok között - mutatott rá egy svájci tanulmány.
Cseppenként fejlődik a gyerek... A gyermekek nem fogyasztanak annyi vizet, amennyire szükségük lenne, ez pedig súlyos hosszútávú következményekhez vezethet.
Azok a lányok, akik jó anyagi körülmények között élnek, de apa nélkül nőnek fel hamarabb érik el a pubertáskort.
A szexualitás az életminőséget döntően meghatározza, az egészség fontos tényezője. A tabuk ledöntése, a hagyományosan szégyenkező attitűd, a szexualitást kizárólagos magánügyként kezelő gondolkodásmód megváltoztatása eredményezheti a felnövekvő újabb generációk eredményesebb szocializációját.
A csecsemők és kisgyerekek egészséges fejlődésének egyik fontos feltétele a szabad levegőn való tartózkodás. Egy kiadós séta gyakran megoldja az evés-alvás problémát.