Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai tagországainak miniszterei és más képviselői 2023. július 5-7. között Budapesten találkoztak a Hetedik Környezet és Egészség Miniszteri Konferencián, hogy meghatározzák a jövőbeli környezetvédelmi és egészségügyi prioritásokat.
2023. június 14-én ismét világszerte megünneplik a Véradók Világnapját. Az Egészségügyi Világszervezet közgyűlése 2005-ben hivatalosan is világnappal ünnepli az önkéntes véradókat szerte a világon.
Ez a hír mindenki számára hatalmas megkönnyebbülést jelent.
“A lakosság jó egészségi állapota az ország társadalmi-gazdasági felemelkedésének záloga” – jelentette ki Prof. Ádány Róza, aki nemrégiben vehette át a WHO Regionális Igazgatói Díjat a WHO Európai Régiója lakosságának egészségéhez és jóllétéhez való kiemelkedő hozzájárulása elismeréseként.
A világ még soha nem volt jobb helyzetben ahhoz, hogy véget vessen a Covid-19 világjárványnak - nyilatkozta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
A betegség az emberek között pedig közvetlen érintkezéssel testnedveken, valamint közösen használt tárgyakon keresztül terjed.
Aggasztó intézkedseGlobális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlő terjedése miatt.
A zéró-Covid néven ismert járványkezelési stratégia célja, hogy a fertőzéses napi esetek számát minél gyorsabban nullára csökkentse.