Szóljunk - vagy inkább ne?
Kutatók szerint azok, akik félnek a kínos helyzetektől, nehezebben hívják fel mások figyelmét egy könnyedén kijavítható hibára – például egy nyitva hagyott sliccre, egy ruhából kilógó cédulára, vagy a másik foga közé szorult ételmaradékra - ha egyáltalán felhívják.
Melanie Green, az Észak-Karolinai Egyetem munkatársa és kollégái arra voltak kíváncsiak, hogy szemben a korábbi vizsgálatok feltételezéseivel, miszerint a helyzet határozza meg az egyén segítőkészségét, vajon a személyiségnek is van-e befolyásoló szerepe minderre.
Hogy mindezt leellenőrizzék, egy kísérleti helyzetet állítottak fel, mely során a résztvevőket – 84 főiskolai hallgatót – egy olyan egyénnel szembesítettek, akinek tintás volt az arca. Néhányuknak azt mondták, hogy az illető egy állásinterjúra készül, másokkal nem osztották meg ezt az információt, néhányuk kettesben volt az illetővel, mások egy harmadik személy társaságában találkoztak vele. Az alanyoknak később egy tesztet is ki kellett tölteniük, melyben azt mérték, mennyire hajlamosak zavarban érezni magukat bizonyos helyzetekben.
Azok, akik a személyiségteszt során szégyenlősebbnek mutatkoztak, nehezebben szánták rá magukat, hogy szóljanak az illetőnek az arcán éktelenkedő tintafoltról, pláne ha nem kettesben voltak vele. Utóbbi esetben halkan, szinte suttogva merték csak az illető figyelmét felhívni arra, hogy folt van az arcán. A kutatók levonták a következtetést, miszerint azok, akik maguk is könnyen zavarba jönnek, nehezebben hívják fel mások figyelmét egy-egy kínos helyzetre, ami pedig gyorsan kijavítható lenne.
Green rámutatott, hogy bármennyire is az az ember érzése, hogy kellemetlen a helyzet, valójában segít a másikon azzal, ha felhívja a figyelmét egy-egy a fentihez hasonló hiányosságra.
