Ezeket látta már?

Sóellenes kampány

Szakértők szerint a legtöbb amerikai több sót fogyaszt a kelleténél, ami magas vérnyomást okozhat és fokozott kockázatot jelent szívinfarktusra és agyvérzésre.

Sóellenes kampány

Szakértők szerint a legtöbb amerikai több sót fogyaszt a kelleténél, ami magas vérnyomást okozhat és fokozott kockázatot jelent szívinfarktusra és agyvérzésre.

Sóellenes kampány

A sófogyasztás csökkentése annyira fontos, hogy több amerikai szervezet – az Amerikai Orvosok Társasága (AMA), az Amerikai Kardiológusok Társasága, az Amerikai Dietetikusok Társasága és a Nemzeti Egészségügyi Intézet – is kampányt hirdetett az amerikaiak sóbevitelének megfelezése érdekében. Az AMA el szeretné érni, hogy az Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) változtassa meg a só "biztonságos" megjelölését.

Az átlagos amerikaiak naponta négy-hat gramm sót fogyasztanak, az FDA 2,4 és az Orvosi Intézet 1,5 grammos ajánlásával szemben. A British Medical Journal áprilisi számában megjelent tanulmányok szerint a sófogyasztás 25-35százalékos mérséklése csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát 25, a halálozásukat pedig 20 százalékkal. Sokan – tévesen – úgy gondolják, hogy elegendő eltávolítani az asztalról a sótartót, ám számos csomagolt, feldolgozott és éttermi étel tartalmaz nagy mennyiségű sót. Ízesítés mellett ugyanis tartósításra és állagmegőrzésre is használják.

Íme néhány tipp a sóbevitel csökkentésére:

* Azonosítsuk a magas sótartalmú (nátriumtartalmú) ételeket és kerüljük el őket!

* Próbáljuk 1,5-2,4 g közé szorítani sófogyasztásunkat!

* Ha étteremben étkezünk, keressük a só nélkül készített ételeket!

* Otthon próbáljuk fűszernövényekkel ízesíteni ételeinket!

* Ha csak lehetséges, ne használjunk sót az ételek készítéskor!

* Ne tegyünk sószórót az étkezőasztalra!

medipress

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához