A tükörtojásnál néha csak egy apróságon múlik, hogy a fehérje furcsán szétterül a serpenyőben, vagy szépen körbefogja a lágy sárgáját. Íme, egy furcsa tipp, mellyel esztétikusabbá tehető a végeredmény.
Dánia példája azt mutatja, hogy az élelmiszerek összetételének megváltoztatása népességi szinten is sokat számíthat.
Az éttermi sült krumpli állagát otthon is elérheti, ha betartja ezeket a tanácsokat.
A vaj minőségéről nemcsak a címkéje, hanem egy egyszerű otthoni próba is árulkodhat, ám vásárláskor az összetétel mellett az egészségügyi hatásait és a felhasználás módját is érdemes figyelembe vennie
Nem mindegy, mit választ, ha elkerülné a délelőtti éhséget.
Van, hogy egészen banális ok áll a feledékenység mögött.
Napi néhány gerezd is elég lehet ebből a különlegességből.
Az ötvenedik születésnap után nem kell fenekestül felforgatni az étrendjét, néhány korábbi szokást azonban érdemes újragondolni. Bizonyos hétköznapi ételek és italok rendszeres fogyasztását ugyanis a szervezet az évek múlásával egyre kevésbé tolerálhatja.