A migrén rendszerint nem egyik pillanatról a másikra jelentkezik. Előfordulhat, hogy már órákkal a lüktető fájdalom előtt figyelmeztető jelek mutatkoznak, például szokatlan fáradtság, ingerlékenység, fényérzékenység vagy látászavar. Ha ezeket időben felismeri, nagyobb eséllyel tudja mérsékelni a roham kellemetlen tüneteit.
Egy enyhének tűnő fejfájással és a szemében érzett nyomással kezdődött a nő 41 éves nő története. A fitneszoktató kezdetben nem sejthette, hogy a panaszok hátterében egy agyi érelváltozás áll.
Nem ritka, hogy valaki már ébredéskor fejfájást érez, pedig azt várná, hogy az éjszakai pihenés után frissen és kipihenten kezdheti a napot. A reggeli fejfájás hátterében állhat alváshiány, rossz alvásminőség, kiszáradás, fogcsikorgatás vagy akár alvási apnoé is. Bizonyos esetekben pedig olyan egészségügyi probléma jele lehet, amely orvosi kivizsgálást igényel.
A homlokában érez nyomást, a halántéka lüktet, esetleg a tarkójából indul a fájdalom? A fejfájás helye fontos támpontot adhat a lehetséges okok felismeréséhez. Más betegségek merülhetnek fel féloldali, szem mögötti vagy az egész fejet érintő fájdalom esetén, de a pontos diagnózishoz a fájdalom jellegét és a kísérő tüneteket is figyelembe kell venni.
Nem teljesen légből kapott az internet fejfájás elleni trükkje, bármennyire is furcsa.
Szédül, feltűnően fáradékony, terhelés közben hamar elfogy az ereje, vagy időnként úgy érzi, mindjárt elájul? Ezek mögött számos ok állhat, de akkor is jelentkezhetnek, ha a szíve túl lassan ver.
A tünetek attól is függnek, hogy az elváltozás az agy melyik részén helyezkedik el – ráadásul egy lassan növekvő daganat kezdetben egészen enyhe panaszokat okozhat.
A migrén sokaknál nem csupán erős fejfájással jár: a roham az emésztőrendszer működésére is hatással lehet, ezért hányinger, sőt hányás is jelentkezhet előtte, közben vagy akár utána.