A jelenlegi tudás szerint 3 oltás kell majd fél éves és az 5 éves kor között lévő gyerekeknek.
Amerikai folyóiratban publikálták a török orvosok tanulmányát.
Jutalmazás, kreatív trükkök és büntetés - közel 200 szülő osztotta meg tippjét, hogyan veszi rá a gyereket, hogy vegye ki a részét a házimunkából.
A főorvos szerint teljesen egészséges gyerekekben is tud súlyos lefolyást produkálni a koronavírus fertőzés - jelenleg is van gyermek lélegeztetőgépen.
A gyerekeknek adható oltások és gyógyszerek komoly engedélyeztetési folyamatokon mennek keresztül.
A gyermekkori Covid-19 megbetegedések általában enyhe lefolyásúak, de a súlyos kórkép és az elhalálozás sem zárható ki.
Háziorvosi szakmai vezető elmondta, hogy a gyerekek oltásával mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés.
Teltházzas a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia: idén a COVID-19 előtti őszi időszakhoz viszonyítva 40 százalékkal emelkedett az esetek száma.