A mai naptól részletesebben közlik a koronavírus-járványban elhunytak adatait, továbbá nemsokára a beazonosított fertőzöttek megyei adatait is nyilvánossá teszik.
Fekete nap a mai az olasz történelemben: 969 ember veszítette életét a koronavírus-járvány miatt.
Gyászszertartás, búcsúztató és a szeretteik nélkül temetik el a koronavírus áldozatait a világ sok országában, hiszen azok sem távozhatnak az önkéntes karanténból, akik elveszítették egy hozzátartozójukat.
Elkerülhetetlennek látszik, hogy még több halálesetet okozzon a koronavírus Magyarországon. A járvány azonban a temetkezési, búcsúztatási szokásokat is befolyásolhatja.
Újabb haláleset történt Magyarországon az új koronavírus-járvány miatt.
Az eddigi értesülések szerint erről a betegről korábban nem lehetett hallani a hírekben. A 18. kerületi polgármester jelentette be a halálhírt az oldalán.
Az egészségügyi ellátás során történhetnek és történnek is hibák. Világszerte percenként öt ember hal meg a téves diagnózis következtében, illetve az orvosi ellátásban vagy gyógyszerelésben vétett hibák miatt.
A világ legidősebb emberei akár két évtizeddel is túlélhetik a századik születésnapjukat, ez pedig hosszú ideje foglalkoztatja a tudósokat: mitől függ, hogy meddig élünk és van-e határa az emberi életnek, vagyis egy olyan maximum életkor, melyet senki nem léphet át?