Haláleset
Kizuhant egy iskola 4. emeletéről egy kilencedikes diák
Egyenlőre az ügyet még vizsgálják, nem tudni pontosan, hogy mi történt.
Többen is életüket vesztették a hétvégén szén-monoxid mérgezésben
Vasárnap Maglódon, szombaton pedig Kecskeméten halt meg egy-egy ember szén-monoxid-mérgezés miatt.
Megelőzhették volna: a neves törvényszéki patológus szíve megszakad az ilyen halálok miatt
Esetek, amik miatt kár volt meghalni - talán, ha az emberek megfogadják ezeket a tanácsokat, kevesebben veszítik el életüket.
Edzőtermi tragédia: előrebukott és meghalt - ez végzett a fiatal nővel
A haláleset másodpercekk alatt zajlott le, a fitneszközpont kamerája filmre vette a drámai pillanatot - szomorú tartalom, figyelem, csak erős idegzetűeknek.
Fogadásból itta meg a likőrt: azonnal összeesett, és meghalt tőle
Az egyik falusi kisbolt ivóversenyt rendezett a vásárlók között: aki a legrövidebb idő alatt lehúz egy üveg szeszt, annak készpénz a jutalma. Egy férfi azzal, hogy a rövidet lehúzta, sajnálatosan a rövidebbet is húzta...
WHO: több millió covidos haláleset nem szerepel a hivatalos statisztikákban
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 15 millióval emelkedett a halálozások száma a pandémia alatt. Az országok csak 6 millió esetet jelentettek.
Gyász: elhunyt az egykori országos tisztifőorvos
Elhunyt 73 éves korában Paller Judit egykori országos tisztifőorvos.
16. Mi a helyzet a vakcinák utáni halálesetekkel?
Az oltást immár világszerte több száz millió ember megkapta, ez tény. Az is tény, hogy minden nap halnak meg emberek, trombózisban, embóliában, stroke-ban, infarktusban, szívritmuszavarban, stb. Így logikus, hogy ahogy egyre nő az oltások száma, nyilván egyre több olyan ember lesz, aki esetleg az oltás után lelte halálát.