A rotavírus nagyon gyors lefolyású, gyakran az egész családot érinti, és súlyos, akár életveszélyes kiszáradást is eredményezhet.
Gyakran nevezik ezeket a tüneteket "reggeli rosszullétnek", valójában bármelyik napszakban előfordulhatnak.
Bizonyos élelmiszerek mérgezővé válhatnak, ha mikrohullámú sütőbe főzik, illetve melegítik őket. Mutatjuk melyek ezek.
A hasfájás, a székrekedés, a hányás és a puffadás gyakori panaszok gyerekeknél, azonban, ha a tünetek nem múlnak el, vagy mások is társulnak hozzájuk, mindenképpen fontos utánajárni, mi okozhatja azokat.
Az érintettek között szerepel egy óvoda és egy idősek otthona, ahol a vezető tünetek a láz, a hasmenés és a hányás voltak. Erre érdemes figyelni.
A legújabb kutatások szerint egyes hányáscsillapítók szedése esetén körülbelül háromszorosan volt emelkedett az oxigénhiányos szélütés kockázata.
A gyomorhurut (gastritis) a gyomor nyálkahártyájának gyulladását jelenti és általában a szövettani vizsgálat eredményére hivatkozva szokták diagnosztizálni.
Ukrajna két megyéjében is megjelent a rotavírus okozta betegség.