Ezeket látta már?

Véradó eseményt szerveznek a koraszülött gyerekeknek

Hírek
2025. november 13. 08:04
Penta Pharma véradás

A koraszülöttek világnapjához kapcsolódó véradással szeretnék felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy a koraszülött gyermekek számára is elérhetőek legyenek azok lehetőségek, amelyek az egészséges növekedés és érés folyamatában segítik őket.

A Magyar Vöröskereszt és a Koraszülöttekért Országos Egyesület 2025. november 16-án, vasárnap 10 és 16 óra között közös véradó eseményt tart a budapesti Duna Plázában.

Magyarországon minden tizedik, azaz évente csaknem 8000 gyermek születik meg a vártnál hamarabb. Közülük sokan szenvednek vérszegénységben az első hónapokban, ugyanis a vörösvérsejtek termeléséhez szükséges vas döntő része a terhesség harmadik harmadában kerül a magzat szervezetébe és épül be a megfelelő sejtekbe, pont, amikor a koraszülött babák világra jönnek. Az éretlenség miatt ezért gyakran van szükség vérkészítmény alkalmazására a kórházi ellátásuk során. Ezért is létfontosságú a koraszülöttek és az ilyen érintettségű újszülöttek életben tartásához – számos gyógyító eljárás mellett – a hiányzó vérvolumen mielőbbi pótlása.

„A koraszülött babák esetében hatványozottan és szó szerint érvényes és valós, hogy egy csepp vér is életet menthet. Ezért szeretnénk arra biztatni és kérni az önkénteseket, hogy a véradási akciónkban minél többen vegyenek részt, hiszen a vér semmi mással, mint véradással pótolható.” – nyilatkozta Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke.

A Magyar Vöröskereszt és a Koraszülöttekért Országos Egyesület közös véradásának részletei az alábbi Facebook esemény linkjén érhetőek.

Véradás: nem csak mással tesz jót! Ezért előnyös annak is, aki adja a vért
Kapcsolódó cikk

Véradás: nem csak mással tesz jót! Ezért előnyös annak is, aki adja a vért

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Magyar Vöröskereszt
# véradás # koraszülött # budapest # gyerek

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés