Ukrajnában megjelent a koronavírus omikron változatának két alvariánsa is - közölte pénteken Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.
Magyarországon túlléptük a járványküszöböt: influenzajárvány van.
Kétoldali tüdőgyulladással került kórházba, majd az altatás alatt a szemgolyójára is ráment a covid.
Az influenzaszerű tüneteket az elmúlt héten nagyobb arányban okozta influenzavírus és RSV-vírus, mint koronavírus.
Nagyban befolyásolja a fertőző képességét a szakértő szerint.
Az omikron variáns esetén jóval kevésbé véd a korábbi fertőzésen való átesés az újrafertőződéstől, mint a többi variánsnál – foglal össze egy, a New England Journal of Medicine-ben megjelent tanulmányt a Reuters.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem ez a megfelelő időpont a korlátozások enyhítésére.
A koronavírus omikron variánsa által okozott fertőzést követő 4-6 hét után is lehetnek nyomai a betegségnek a tüdőn.