Az omikron alvariánsa, a BA.2 úgy néz ki, hogy ki fogja a közeljövőben szorítani az eredeti változatot.
Ha azon tűnődik, hogy az orrfolyás, a torokfájás vagy a tüsszögés az allergia, az omikron vagy az influenza korai jele, akkor nincsen egyedül.
Az omikron BA.2 alvariánsa egyre több országban jelenik meg, és szorítja ki a többi változatot.
Az oltások az omikron BA.2 variánsával szemben még kevésbé védenek, de az oltottak még mindig nagyobb biztonságban vannak, mint az oltatlanok.
Eddig 57 országban, köztük már Romániában is megjelent az omikron BA.2 variánsa.
Vattay Gábor szerint újrafertőződhetnek azok is, akik már átestek a betegségen. Január utolsó hetében már tetőzött a járvány, mely május végére szinte teljesen visszavonulhat.
Bár az omikron több országban is döntögeti a napi fertőzési rekordokat, de arányaiban kevesebben kerülnek kórházba, ezért egyre több kormány enyhít a korlátozásokon.
Az omikron új változatának terjedése és fertőzőképessége miatt egyelőre nem úgy tűnik, hogy heteken belül vége lesz a járványnak.