40 éve fedezték fel a kórokozót, ami ma minden ötödik embert elér Közép-Európában - azt is tudni lehet, hogy mely korosztály a legveszélyeztetettebb.
Szédül, rosszabb a memóriája, úgy érzi köd ül az agyán? Sokan vannak ezzel így, akik átestek a koronavírus-fertőzésen.
Egy nemzetközi szakértői testület új módszert javasolt a sclerosis multiplex (SM) osztályozására.
Bizonyítékot találtak arra a kutatók, hogy nemcsak az emlékeinkben, hanem a testünkben is nyomot hagy a szegénység.
Annyiféle beteggel találkoztam, sokféle sorsba beleéltem magam. A gyógyítás alapszabályaként is azt mondom, hogy soha semmit nem szabad feladni - üzeni Prof. Dr. Perner Ferenc sebészprofesszor.
Az anyai vérben keringő magzati DNS-ek vizsgálatának lehetősége új korszakot nyitott a magzati diagnosztikában.
A magyar fejlesztésű szoftver előre jelezheti többek között a daganatok, a szívbetegségek, a cukorbetegség és a pajzsmirigy meglétének kockázatát is.
Évente legalább egyszer érdemes az orvosunkkal találkozni, és kivizsgáltatni magunkat. A saját és az orvosunk dolgát is megkönnyíthetjük azzal, ha jó előre felkészülünk a találkozásra. Mit vigyünk magunkkal?