A férfiak sokszor túl későn fordulnak orvoshoz, pedig csak 5 perc és pár csepp vér elegendő ahhoz, hogy felmérjük a prosztatarák gyanúját, így a betegség már a korai stádiumban felfedezhető és gyógyítható.
Az áfonya jót tesz az agynak, erősíti az immunrendszert és csökkenti a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázatát. Lássuk, miért érdemes még rendszeresen beilleszteni az étrendbe!
A férfiak esetében a szívroham után a prosztatarák az egyik leggyakoribb halált okozó betegség.
A meddő férfiak még most is rejtőzködnek, sőt, a férfiak zöme még csak esélyt sem ad annak a lehetőségnek, hogy akár az ő termékenységükkel is lehet gond.
A gyógynövényes kapszula az urológiai problémák hatékony kezelését ígéri, azonban komoly egészségkárosodást okozhat az OGYÉI szakemberei szerint.
“A férfiak csupán 64%-a éli meg a 65. életévét, úgyhogy éppen itt az ideje változtatnunk ezen.”
A zenésznél 4 éve diagnosztizálták a daganatot.
Gyuri bácsi, a bükki füvesember szerint a férfiaknak is érdemes rendszeresen, megelőzésképpen teázni, hogy megelőzzék a prosztata megnagyobbodását, gyulladását.