A szürkeállományt serkentő számítógépes játékok legalább ugyanolyan hatásosak az időskori depresszió ellen, mint a gyógyszerek - állítja egy új kutatás.
Kutatók nemzetközi csoportja felfedezett 83 eddig ismeretlen gént, amely a skizofrénia kockázatával függhet össze - olvasható a Nature tudományos lapban megjelent tanulmányban.
Két nő, Magda anyjával keresett fel a rendelőmben. Szerettem volna négyszemközt beszélni vele, de kérte, hogy hármasban beszéljünk, mert neki nagyon nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Anyja foglalta össze helyette az elmúlt évek eseményeit. Magda időnként bólogatott, időnként rázta a fejét vagy éppen nézett maga elé és könnybe lábadt a szeme...
A szkizoaffektív zavar egy súlyos pszichiátriai kórkép, mely nagyon hasonlatos a szkizofréniához.
Minden évben április 2-án tartják az Autizmus Világnapját. Magyarországon közel 100 ezer az autizmussal élők száma.
„Mindannyian függők vagyunk, mind a tízmillióan”. A Spektrumnak nyilatkozott Zacher Gábor a függőségek hónapjában. Február a függőségek hónapja a Spektrumon. Beszélünk-e a függőségekről eleget és jól? Függőnek lenni ma már betegség, amelynek megvannak a testi és pszichés tünetei.
Pszichológiai gondozást igényelne azoknak a kisgyermekeknek az egynegyede, akiket közvetlen vagy közvetett módon érintett a Japánban 2011. március 11-én bekövetkezett szökőár - derül ki egy jelentésből, amely az ellátás azonnali megszervezését szorgalmazza.
Elsősorban nem a drogfüggők száma a probléma, hanem az, hogy egy átlagos hétvégén 350 ezren használnak valamilyen tudatmódosító szert - mondta a Magyar Nemzetnek Dr. Zacher Gábor, aki januártól a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezeti.