Sajnos kevesen tudjuk, hogy a koraszülött csecsemő idegrendszerének fejlődése elmarad az érett újszülöttétől. Ezért fontos lenne minden esetben szakemberek segítségét kérni. Tunyogi Erzsébet, a Tunyogi Korai Fejlesztő és Gondozó, Fejlesztő és Felkészítő Központ vezetője, a játékterápia kidolgozója munkatársaival óriási feladatot látnak el abban, hogy ezek a gyermekek teljes értékű életet élhessenek a későbbiekben.
Egy női nemi hormon segíti elő a babák korai nyelvi készségeinek fejlődését - jelentette be felfedezését a Würtzburgi Egyetem.
Hosszú távon befolyásolja az egészséget, ha valaki gyermekként lelki terror áldozatává válik. A testben ennek következtében felnőttkorban is krónikus gyulladás jelei figyelhetők meg - adták hírül amerikai és brit kutatók az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányukban.
A testünk változása zavar minket leginkább: 46 év felett kezdünk foglalkozni igazán az öregedéssel. Hogyan viszonyulunk az öregedéshez? Mi zavar benne minket leginkább, mikor kezdünk foglalkozni vele, hogyan próbáljuk késleltetni, egyáltalán, szerintünk mikortól számít öregnek valaki? A 800 főt meghaladó, döntően nők körében végzett felmérés ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat. Az eredményeket Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus és Dr. László Zsolt plasztikai sebész értékelte.
Először 2007-ben találkoztak, 2009-ben jöttek össze, 2011-ben házasodtak, 2012-ben pedig már jött is a baba. Fegyverneki Zsófia és Zoltán története – mondjuk úgy – elég szokásosan indult, de nem annyira szokásosan folytatódott. Alighogy kiderült, hogy Zsófi kisbabát vár, nyilvánvalóvá vált az is, hogy valami nincs rendben.
A munkahelyi stressz leggyakoribb oka a munkahelyi átszervezés, illetve a munkahely megőrzésével kapcsolatos bizonytalanság - derült ki egy friss európai statisztika felmérésből, amelyet ahhoz kapcsolódóan végeztek el, hogy az Európai Bizottság a minap a tervek szerint két éven át tartó átfogó kampányt indított a munkahelyi stressz okozta problémák jobb kezelésére.
Huszonegy különböző érzelmet tükröző arckifejezést azonosítottak amerikai kutatók, akik az érzelmek születését akarják nyomon követni az emberi agyban.
A házasság a szívet is védi - állapította meg egy nagy létszámú amerikai kutatás. Adataikból kiderül, a házasságban élőknél kisebb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, mint az egyedülállóknál, az elváltaknál vagy az özvegyeknél.