A The Foundation for Women’s Cancer (FWC) a szeptembert a női daganatok hónapjának nyilvánította, mivel a világon minden 5. percben diagnosztizálnak egy nőt valamilyen nőgyógyászati daganattal.
Schaff Zsuzsa, az MTA rendes tagja szerint a fiúk HPV-oltása is megkezdődhetne szeptembertől az iskolákban, az ezt lehetővé tévő kormányhatározat – benne a HPV elleni védőoltás kiterjesztésével – már áprilisban megjelent.
Forgács Gábornál március végén diagnosztizálták az áttétes daganatot.
John Travolta és Kelly Preston 28 évig voltak házasok.
Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezetője rendszeresen részt vett úgynevezett menedzser szűréseken, ahol mindent rendben találtak. Majd nem várt fordulatot vett az élete.
Minden egy fehér folttal a nyelven kezdődött, majd 4 héttel ezelőtt Szilvi férjének orvosai közölték: a 42 éves férfinek néhány hónapja van vissza. Sajnos, annyi sem volt, 2 héttel a hír után meghalt.
Nemcsak az életkor játszik hatalmas szerepet abban, milyen súlyos tünetekkel és szövődményekkel jár valakinél a koronavírus, hanem a már meglévő, krónikus betegségek is. De mire figyeljenek a daganatos betegek?
A SOTE saját szakemberivel támogatja a mesterséges intelligencia beépülését az egészségügybe. A cél, hogy a mesterséges intelligencia segítségével a vastagbélrák, a mellrák és a szívbetegségek is korábban felismerhetővé váljanak.