A mentős munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették. Az esetről Győrfi Pálnak, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének is megvan a komoly véleménye.
A rendőrség már mozgó járművekből is készít felvételeket a gyorshajtókról.
Vidéken rejtette el a napokban Budapesten meggyilkolt amerikai nő holttestét a megölésével gyanúsított ír férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtótájékoztatón szombaton.
A fiú kerékpárját megtalálták a rendőrök a váci vasútállomáson. Az eddigi adatok szerint este hét körül felszállt egy Szob felé közlekedő vonatra.
Múlt héten a ROADPOL országos közúti ellenőrzés során több mint 2000 autósnál vették észre, hogy vezetés közben a mobiljukat használták.
A magyar Mad Max, Mekk Elek és MacGyver szerelemgyereke, Waterworld a Balatonon” – ezzel a címmel posztoltak a Facebookon a Somogy vármegyei rendőrök. De legalább mentőmellényből volt rajta elég.
A férfi a rendőrségtől várta egy másik kőműves kiküldését.
Tóba ugrott a rendőr, hogy megmentse egy nő életét.