A védőoltás december elejétől térítésmentesen kérhető. Kiknek ajánlott leginkább? Az NNGYK erre is megadta a választ.
Az észak-indokínai szubtrópusi régióban alakulnak és fejlődnek ki az emberiség számára kockázatos SARS-szerű vírusok
Az országban a legtöbb mintában kimutatható a koronavírus örökítőanyaga.
Az elbutulás elleni gyógyszer egyik változata hatásosnak bizonyult a SARS-CoV-2, illetve a covid közel tucat másik változata ellen is, beleértve az alfa-, béta-, gamma- és delta-törzseket.
Hiszi-e, vagy sem, de vannak olyan országok, ahová eddig még nem tette be a lábát a koronavírus. Mutatjuk, hogy melyek azok az országok, amelyeknek az egészségügyi statisztikái Covid-19-mentességről árulkodnak.
A Nature folyóiratban emlegetett két új tanulmány azt sugallja, hogy a SARS-CoV-2-hez legközelebb álló vírusok Laoszban találhatók.
A fejlesztők feltételezése szerint ezt az oltóanyagot a veszélyeztetett emberek oltására, valamint újraoltásra is lehet majd használni. Mutatjuk, amit eddig lehet tudni róla.
Egy friss magyar tanulmány szerint a koronavírus sokkal rugalmasabb és ellenállóbb lehet, mint azt eddig gondoltuk. Többek között ez lehet az oka a szokatlanul nagy fertőzőképességének is.