Régen sokkal több férfi került szívinfarktus miatt kórházba, mint nő, de ez az arány megfordulóban van, a gyengébb nem tagjai azonban jobban gyógyulnak szívroham után, mint a férfiak. Az elgondolkoztató adatokat az Archives of Internal Medicine szakfolyóirat két tanulmánya ismerteti.
A rendszeres alkoholfogyasztás mintegy egyharmadával csökkenti a koszorúér-betegségek kockázatát a férfiaknál egy csütörtökön megjelent spanyol tanulmány szerint.
Az orvosi szenet nagy adagban régóta használják mérgezések kezelésére, de egy új állatkísérlet azt jelzi, hogy az érelmeszesedés előrehaladását is lassíthatja. Az egereken végzett vizsgálat eredményeit az Amerikai Nefrológiai Társaság 42. kongresszusán ismertették.
November 14. a cukorbetegek világnapja (diabétesz világnap), amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Cukorbeteg Szövetség együttműködésével tartanak 1991 óta az inzulin felfedezője, Frederick Grant Banting Nobel-díjas kanadai orvos születésnapján. Az ENSZ hivatalosan 2007-ben nyilvánította e napot világnapnak, amely a cukorbetegség járványszerű terjedésére, a megelőzésre hívják fel a figyelmet.
Elképzelhető, hogy Japánban azért ritkább a szívroham, mint Európában, mert a szigetország lakói gyermekkoruktól kezdve átlagosan naponta legalább tíz deka halat fogyasztanak. A biztató hírt a European Heart Journal legutóbbi száma közölte.
A kövér embereknél fokozottabb a bal pitvar megnagyobbodásának rizikója, ami viszont a pitvarfibrilláció, az agyérkatasztrófa, valamint a halálozás kockázatát növeli, derül ki német kutatók vizsgálatából.
Az orvosok újból figyelmeztetik a gyermeket váró párokat, hogy ne használják az orvosi rendelvény nélkül kapható otthoni magzati szívhangmonitorokat (Doppler-készülékeket), mivel azok hamis biztonságérzetet adnak és késleltetik az orvoshoz fordulást.
A szélsőséges hőmérséklet és a légszennyezés növeli a szívrohamok számát - állapították meg londoni kutatók a Heart című szaklap legfrissebb számában.