A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egész napos szakmai és sajtóesemény keretében mutatta be legfrissebb kutatási eredményeit és orvostechnológiai fejlesztéseit.
Az adatvezérelt egészségügyi kutatások és a klinikai kutatási programok továbbfejlesztése érdekében bővítette együttműködését a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az AstraZeneca, az erről szóló stratégiai megállapodást csütörtökön írták alá.
Karikó Katalin támogatásával nyílt meg a Szegedi Tudományegyetemen a Gazda-patogén Interakció Központ.
Ritka fejlődési rendellenességgel született kislányt műtöttek meg Szegeden. A gyermek nyitott hasfallal született, Sepsiszentgyörgyben nem sok jóval biztatták a szüleit.
Egy új vírusvariáns bármikor megjelenhet a sertésekben, illetve fennáll annak a kockázata is, hogy az influenzavírusok átlépnek a fajhatárokon is.
Egy esetleges új világjárványra adott gyors és összehangolt válasz módszertanának kidolgozása a célja annak a kutatási programnak, amellyel a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a japán Kiotói Egyetemmel és az amerikai Yale Egyetemmel közös konzorciumban nyert HU-rizont pályázatot - tájékoztatta a magyar felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
A Szegedi Tudományegyetem új, hordozható légzésfunkciós mérőeszköz fejlesztésén dolgozik
A szegedi szűrőközpont országos szinten is kimagasló eredménnyel zárta a 2024-es évet: tíz SMA-betegből nyolcat a Szegedi Tudományegyetem klinikáján azonosítottak.