Szülés
Az első gyerek mindig később jön?
Miközben a világ türelmetlenül várja a brit királyi utód megszületését, egy amerikai kutató kiderítette, hogy igaz az a közkeletű vélekedés, miszerint az elsőszülött gyermek az orvosok által vártnál később érkezik.
Milyen az apás szülés? Interjú a szakértővel
A Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyász professzora, dr. Marton István vezetett Magyarországon először apás szülést. Hazánkban ugyan nem olyan elterjedt, de egyre többen ünneplik június harmadik vasárnapján az Apák napját. Ebből az alkalomból arra kértük Marton professzort, mondja el nekünk, hogyan indult az apás szülés története itthon.
Legnépszerűbb
-
Dietetika
A szülés, terhesgondozás közben traumát, megaláztatást átélt szülők szerveztek demonstrációt. Szakemberek, nűvészek is részt vettek az eseményen.
-
Hírek
A városi kórház előtti járdán szülte meg harmadik, a jelek szerint egészséges gyermekét egy 24 éves nő Romániában a Bukaresttől 60 kilométernyire lévő Urziceniben hétfő hajnalban.
Anyai túlsúly - és a koraszülés kockázata
A túlsúlyos vagy elhízott várandós nők gyakrabban adnak életet koraszülött babának - derült ki egy nagyszabású svéd kutatásból.
Hiperbár oxigénterápia - gyerekeknek is!
Gyerekek a kamrában? Születéskori oxigénhiányos állapot, figyelemzavar, autizmus spektrum zavar – mind rejtélyes betegségek, amelyek sajnos egyre gyakrabban fordulnak elő hazánkban is. Oxigénhiányos állapottal évente körülbelül 450 gyermek jön világra hazánkban, és autizmus spektrum zavart is egyre gyakrabban diagnosztizálnak. A fenti problémákkal szembenéző gyerek és családjaik számára segítséget jelenthet a hiperbár oxigénterápia, amely itthon is egyre inkább beépül a köztudatba.
Szülésre felkészítő előadások - a Születés Hete keretében
A Születés Hete programsorozat keretében Novák Julianna dúla és Hoppál Bori testtudatoktató interaktív előadásain a szüléssel kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak válaszokat a kismamák a Cserf-S Családi Erőforrás Segítő Központban, hol az előadások mellett filmvetítéseken és beszélgetéseken is részt vehetnek az érdeklődők.
Baba-mama szoba a Dél-Pesti Kórházban
Baba-mama szobát létesített a dél-pesti kórházban a Gólyahír Egyesület. A nyílt örökbefogadás segítésére baba-mama szobát alakított ki a százhalombattai székhelyű Gólyahír Egyesület a budapesti Jahn Ferenc Kórház egyik használaton kívüli helyiségéből - tájékoztatta az avatás alkalmából a 13. születésnapját ünneplő egyesület elnöke az MTI-t.
Anonim szülés és terhesgondozás?
Az LMP törvényjavaslatot nyújt be az anonim szülés és terhesgondozás intézményének bevezetésére a csecsemőhalálozás visszaszorítása érdekében.
Sok fiúbaba - árthat az anyai egészségnek?
A sok fiúgyermek világra hozatala káros hatással lehet az anya egészségére - derült ki egy új finn tanulmányból. A kutatók Finnországból származó, több évszázadot átfogó demográfiai adatok elemzésével mutatták ki, hogy a sok fiúgyermek világra hozatal megrövidítette az anyák szülés utáni élettartamát.