Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos a prevenció, megelőzés – még olyan betegségek kialakulása is késleltethető egy kis tudatossággal, odafigyeléssel, amelyekre egyébként genetikai hajlamunk van.
Az új szűréssel januártól már 27 anyagcsere-betegségre terjed ki Magyarországon a kötelező újszülöttkori szűrés.
Átfogó, ingyenes koronavírus-szűrés, gyorstesztelés Budán az alábbi időpontokban és helyszíneken. Az antigéngyorstesztes szűrés bárki által igénybe vehető.
Magyarországon a felére csökkent az onkológiai betegtalálkozók száma a járvány alatt, pedig ilyenkor is ajánlott az önvizsgálat, és szükség esetén az orvos felkeresése. Az időben megkezdett terápia radikálisan javítja a gyógyulás esélyét.
Az antigén gyorstesztelést helyben, szűrőbuszaiban végzik el, és a résztvevők 15 percen belül az eredményt is megtudhatják majd.
Tóth Icó, a méhnyakrák ellen küzdő Mályvavirág Alapítvány vezetője egy olyan újratervező, aki már gyerekkorában is tudta, hogy valamire hivatott.
A pedagógusok koronavírus-tesztelése után következnek a közigazgatásban dolgozók.
Június 1-től újraindulnak a népegészségügyi célú szűrővizsgálatok, mutatjuk, mire lehet számítani.