De majdnem félmillió időpont maradt kihasználatlanul az elindítása óta.
A módszerrel a koronavírus-specifikus antitestek szintje is mérhető, melyből kellő számú adat birtokában következtetni lehet a védettség mértékére is.
A prosztatarák sokáig csendben, figyelemfelhívó tünetek nélkül fejlődik.
Több mint 103 millió forint támogatás a hazai egészségügyi intézményeknek, melynek köszönhetően számos kiemelten fontos egészségügyi fejlesztés, beruházás tud megvalósulni.
Tizenkilenc másodpercenként diagnosztizálnak valahol a világban egy nőnél mellrákot.
Az önvizsgálat és a szűrés fontosságát hangsúlyozzák az orvosok a mellrák elleni küzdelemben.
Évente kb. kétezer magyar nő hal meg emlőrákban, pedig a betegség rendszeres szűrővizsgálatokkal és önvizsgálattal korai stádiumban kiszűrhető lenne.
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a 35 évesnél idősebb magyar nők 44 százaléka még sosem járt emlőszűrésen, a fiatalabb nők körében ez az arány 80 százalék. A megkérdezettek harmada soha nem végez önvizsgálatot, nagy részük nem is tervezi.