Szakértők szerint az Alzheimer-kór súlyos terhet jelent a világgazdaság számára. A lakosság elöregedésével párhuzamosan egyre nagyobb súllyal nehezedik az Alzheimer-kór a világgazdaságra a következő években - figyelmeztettek szakértők egy amerikai kongresszusi meghallgatáson.
Ma Magyarországon többen vannak tisztában azzal, miként kerülhetik el a májrákot, mint 3 hónappal ezelőtt. A Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által közösen jegyzett, a Rákgyógyítás médiapartnerségével szervezett sajtópályázatra 29 pályamunka érkezett: online szerkesztőségek, megyei és országos napi- és hetilapok, regionális és országos rádióadók, televíziós stúdiók egyaránt helyet adtak a kérésnek, hogy a májrák témáját körbejárva segítsenek, hogy minél többen időben eljussanak orvoshoz azok közül, akiket fenyeget a rosszindulatú májbetegség.
Forradalmi őssejt-technika a vakság gyógyítására! Egy teljesen újszerű technika visszaadhatja a vak páciensek látását, az eljárást hamarosan már beteg embereken is tesztelhetik a kutatók.
Az elhízás elleni küzdelemben sokat segíthet, ha evés közben gondolatainkat az éppen előttünk lévő ételre tudjuk fókuszálni, állítja egybehangzóan számos tanulmány.
A Pediatrics szaklapban megjelent új tanulmány szerint az ételallergiás megbetegedések száma egyre növekszik a fiatalok körében. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a 18 év alatti gyermekek 8%-a szenved valamilyen ételallergiától az Egyesült Államokban. Ez a múltban becslések szerint mindösszesen 2% volt.
Így válasszunk babakencét! A legtöbb anyuka tudja, hogy pontosan milyen kencékre és babaápolókra van szüksége a gyermekének, de nehéz eldönteni, hogy mi alapján válasszák ki a megfelelő krémeket.
A Jabra kézhasználat nélküli készülékei 800-szor kevesebb sugárzást bocsátanak ki, mint a mobiltelefonok.
Az Afrikából származó mályva nemcsak gyógynövényként, hanem mint képi díszítőelem, ornamentika is ismert volt már az egyiptomi időkben…