Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) akár már az idén jóváhagyhatja az 5–11 éves korosztály beoltását a Pfizer/BioNTech vakcinákkal.
Ha koronavírus fertőzés után még hónapokkal később is köhögünk, a súlyos szövődmények elkerülése érdekében feltétlen fel kell keresni az orvosunkat - akkor is, ha oltottak vagyunk.
Tényleg megfertőzhetjük koronavírussal a háziállatainkat? A kutatási eredmények szerint igen - a visszafelé irányuló fertőzés azonban egyelőre nem bizonyított.
A szakértő szerint szó szerint halálos hiba leragadni annál, hogy valakit 6 hónapnál már korábban beoltottak.
A szülők szankciókkal - és esetleg a gyermekeik kényszerű beoltásával - néznek szembe, ha nem tesznek eleget az előírásoknak.
Elképesztő az oltás ellenesség Romániában: rengetegen bújtak ki az oltás alól hamis oltási igazolásokkal, és különböző trükkökkel. Utólag az intenzív osztályra jutva sokszor könyörögnek a fertőzöttek mégis az oltásért, de az akkor már nem segíthet.
Sürgősen vissza kell állítani a védelem több rétegét, például a maszk-viselést és a fizikai távolságtartást - még a beoltott személyek körében is - figyelmeztetnek a tudósok.
Egyelőre úgy néz ki, hogy idén nem tudjuk elkerülni az influenza járványt Magyarországon.