Ezeket látta már?

Ezeket egye, igya, ha megfázott

Folyadékpótlás, kiszáradás, immunrendszer, megfázás, nátha

Ha már megbetegedtünk, és szeretnénk minél hamarabb meggyógyulni, fontos a megfelelő folyadékpótlás. A legenyhébb mértékű kiszáradás is ronthatja az immunrendszerünk működését és még nehezebben elviselhetővé teheti a tüneteket.

„Sok folyadék” - ez talán a leggyakoribb tanács, amit a náthás, megfázásos időszakban hallhatunk. A folyadékpótlásnak különösen fontos szerepe van, ha betegek vagyunk, ugyanis már az enyhe mértékű kiszáradás is ronthat az állapotunkon. Nemcsak a tünetek lesznek nehezebben elviselhetőek, de az immunrendszerünk sem tud megfelelően működni, így a gyógyulás is tovább tart. Ha több folyadékot fogyasztunk, akkor a letapadt váladéktól is könnyebben szabadulhatunk meg, a fejünk is kevésbé fájhat.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az influenza gyakran jár együtt hányással, hasmenéssel, különösen a gyerekek esetében, ez pedig csak tovább növeli a kiszáradás rizikóját.

Mit igyunk betegen?

Könnyű azt mondani, hogy mindegy mit iszik a beteg, csak igyon. Ez azonban csak félig igaz, hiszen bizonyos italok (például az alkohol) csak tovább fokozhatják a kiszáradás rizikóját. A tiszta víz természetesen az egyik legjobb megoldás, de csak abban az esetben, ha a betegnek mellette étvágya is van, és az ételein keresztül be tudja vinni a szervezetének fontos vitaminokat, ásványi anyagokat. Ha azonban a beteg étvágytalan (vagy éppen állandó hányingerrel küzd), nem árt, ha a vizet más innivalóval is kiegészítjük.

A meleg, mézes tea nagyon jó választás lehet, hiszen a meleg folyadék a léleknek is jót tesz, a mézben pedig rengeteg olyan vegyület található, melyek gyorsíthatják a gyógyulást, többek között enyhítik a torokfájást és a köhögést, segítenek elpusztítani a vírusokat, sőt a méz kalóriatartalma azt is segít megakadályozni, hogy a szervezetünk túlságosan legyengüljön. Fontos azonban, hogy soha ne a forró teába tegyük a mézet, várjunk egy kicsit, míg kihűl a folyadék.

Az úgynevezett elektrolit (vagy glükóz-elektrolit) oldatokat általában hasmenés esetére javasolják, de akkor is ihatjuk ezeket, ha influenzásak vagyunk. Ezek az italok kiegyensúlyozott mennyiségben tartalmaznak energiát adó cukrokat és értékes ásványi sókat, így segítik helyreállítani a szervezet folyadékháztartását. A kellemes ízű kókuszvízben is vannak ásványi anyagok, vitaminok, kalóriatartalma azonban alacsony, és anélkül pótolhatjuk vele az elveszített folyadékot, hogy az emésztésünket megterhelnénk.

A húsleves, csontleves- esetleg tésztával, zöldségekkel és főtt hússal tálalva – régóta előkelő helyet foglal el a házi gyógymódok listáján, ezt ráadásul kutatások is alátámasztják. A húslevessel ugyanis nemcsak folyadékot juttathatunk a szervezetünkbe, de fontos ásványi anyagokat, sót, proteint és szénhidrátot is. Gyógyító erejét tovább fokozhatjuk, ha gyulladáscsökkentő, mikrobaölő fűszerekkel, például gyömbérrel ízesítjük.

Ezt érdemes enni

Bár az influenzás betegre inkább az étvágytalanság a jellemző, nem árt, ha van kéznél egy-két olyan étel, amivel megkínálhatjuk. Természetesen, a zsíros, nehéz, nagyon fűszeres fogásoktól, a magas cukortartalmú ételektől érdemes tartózkodni. Részesítsük előnyben a sós ételeket (pl. vajas pirítóst, perecet, sós kekszet), de a főtt tojás vagy a főtt csirke vagy marhahús is segítheti a felépülést. Előnyös lehet, ha gyümölcsből és zöldségből készült smoothie-t vagy turmixot készítünk, ezek az italok ugyanis nagyon táplálóak, vitaminokban dúsak, és könnyű őket elfogyasztani és megemészteni is.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Köhögés ellen kakukkfű: így használja a gyógynövényt megfázásra

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

nátha

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához