Ai
Rohamosan fejlődik az MI: egymást figyeli gép és ember - ezt tudjuk a mesterséges intelligenciáról eddig
Így segíti a hallgatók és a kutatók munkáját a mesterséges intelligencia: új tudományos-ismeretterjesztő sorozatot indít az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia a hazai gyermekegészségügyben?
Könnyebb és gyorsabb lehet a diagnosztika, és sok hazai rendelőben már igénybe is veszik a mesterséges intelligenciát.
Hova rejtőzzünk? Ilyen búvóhelyeket javasolt az MI nukleáris csapás esetére
A Google mesterséges intelligencia szoftvere, a Bard szerint négy lehetséges helyen rejtőzhetnénk az atombombázás elől, ha megnyomnák a "piros gombot".
A magyar AIP Labs a World Summit Award döntőjébe jutott
A magyar cég azt tűzte ki célul, hogy 3 éven belül minden magyar orvost és ápolót egy személyre szabott MI asszisztenssel lát el, amely megkönnyíti a munkájukat, csökkenti az adminisztrációs terheiket, lerövidíti a várólistákat és növeli a teljes egészségügyi rendszer hatékonyságát.
Így segíthet majd a demencia, Alzheimer-kór korai felismerésében az MI
Magyar kutatókkal jöhet létre a mesterséges intelligencián alapuló egészségügyi platform.
Okosabbak tőlünk a galambok? Kiderült, hogy az eszük olyan, mint a mesterséges intelligenciáé
A galambok bizonyos problémákat éppúgy kezelnek, ahogy a mesterséges intelligencia teszi.
Jelentős változások jönnek az egészségügyben!
A beteg fog profitálni a mesterséges intelligencia használatából.
Mesterséges intelligencia segít a Semmelweis Egyetem sürgősségijén
Betegek bevonásával vizsgálják hogyan javíthatja a mesterséges intelligencia a sürgősségi ellátás hatékonyságát és minőségét.