Allergológia és klinikai immunológia
Szisztémás lupus (SLE)
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! Még a hetvenes évek végén, torokgyulladás után, kivették a mandulámat, de vesebetegség maradt utána (fehérje a vizeletben). Majdnem tíz évvel később, az összes ízületem lemerevedett. Végigártam az ORFI-t, krónikus poliartritiszt, RA-t állapítottak meg, sok Prednisolont kellett szednem. Lassú javulás után, később mintegy 10 évig Delagilt szedtem, szinte panaszmentes voltam, de rá ment a májamra, és a szememre. Közben megállapították az SLE-t (szisztémás lupus). Régóta szedek Medrolt, 4-8-12 mg, vizhajtót másnaponta káliummal, Detralexet, gyomorvédőt, kalciumot, időnként vitaminokat, és Syncumart. Idén januárban volt trombózisom, májusban orbáncom, júniusban tüdőgyulladásom és bordatörésem - ettől volt állítólag a tüdőgyulladás. A lábszáramon úgy elvékonyodott a bőr, hogy ha beütöm szakad a bőr, és két év mire nehezen begyógyul. A Medroltól meghíztam, (100 kg körüli a súlyom). Nagyon szeretnék Medrol, vízhajtó, és túlsuly nélkül, amennyire lehet egészségesen élni!Ebben szeretném ha segitene valaki! Előre is köszönöm, kicsit sokat írtam, de nem tudtam rövidebben! Tisztelettel:
Autoimmun betegség gyermekkorban
Kérdés: Tisztelt Tanácsadók! Négy éves kislányom a fenti betegségben szenved, hol jobb az állapota, hol rosszabb. Amikor gyulladt állapotban vannak az ízületei (térd, boka), akkor leszívják a gyulladt ízületből a folyadékot és steroidot fecskendeznek be. Az orvosok bázisterápiaként olyan gyógyszereket írnak fel, amelytől 10-szeres!!! májenzim-érték (methotrexat) mutatható ki a laborvizsgálat alkalmával. Szeretném megkérdezni, hogy a fenti betegség gyógyszermentesen orvosolható-e? Gondolok itt természetesen alapanyagú termékekre, gyulladt ízületre kedvező hatással bíró gyógytermékekre, krémekre, teákra stb. Válaszukat előre is köszönöm!
Legnépszerűbb
-
Orvos válaszol
Kérdés: Tisztelt Doktor úr!Hosszú évek óta szinte minden ok nélkül kisebb-nagyobb vérhólyagok keletkeznek a számban (fogíny, nyelv, torok, száj belső oldala). A vérvizsgálat eredménye: pozitív ANCA érték. Ez mit jelent?köszönöm szépen.
-
Orvos válaszol
Kérdés: Tisztelt Doktor úr!Morphea....Autoimmun betegség. Hiába kérdezem orvosaimat egyöntetű választ nem kapok. Van-e remény a gyógyulásra? Szeretném tisztán látni mire számíthatok. Köszönöm.Tisztelettel:
Csontvelő-átültetés után
Kérdés: Tisztelt Tanácsadók! Abban kérném segítségüket, (már végső elkeseredésemben), hogy 200 nappal a csontvelő transzplantáció után milyen életvitel a helyeselt? Főleg úgy,hogy az immunrendszer sem tud megfelelő védelmet nyújtani, mert szinte nincs is most neki... Helyeselt-e pl. az alkohol fogyasztása bármilyen mértékben is? előre is köszönöm a válaszukat!
Allergiateszt kisgyermekkorban
Kérdés: Tisztelt Szakértők! Gyermekem két éves múlt, nyár óta másodszor csalánkiütéses. Elvittem orvoshoz, hogy szeretnék allergiavizsgálatot kérni, de ő azt mondta, - mivel már kijött rajta az allergia - nem fogják a tesztet megcsinálni. Mégis szeretném megtudni, hogy mit kerüljünk, mert így elég nehéz okosnak lenni. Nem tudom, hogy pl. ételt mit kerüljünk, mert így sem sokat eszik a kicsi. Szeretném megtudni,hogy allergia vizsgálattal nem lehetne e mégis kideríteni az okát a kiütéseknek, ebben kérem a segítségét. Köszönettel:
Méhcsípés-allergia
Kérdés: Tisztelt Tanácsadók! Érdeklődni szeretnék, hogy létezik-e olyan módszer, amivel meg lehet előre állíapítani, hogy valaki allergiás-e méh- vagy darázscsípésre? 5 éves lányomat, ha szúnyog csípi meg, mindig nagyon feldagad a helye, és ilyenkor Fenistil cseppeket és Ca-t kell adnom neki. Mostanában rengeteg a környékünkön a darázs és féltem őt, mert nem tudom, hogyan reagálna a szervezete egy csípésre! Válaszát előre is köszönöm!
autoimmun betegség
Kérdés: Tisztelt Szakértők! Autoimmun betegség (dermatomyositis) miatt kezelnek, 3 éve diagnosztizálták. Jelenleg is Prednisolont szedek másnaponta 25 mg-ot. Kb. 2 éve tapasztalom orrdugulásos tüneteimet, akkor egy drogériában dolgoztam, amikor megjelentek ezek a tüneteim. Szedtem már rá Zyrtec-et, Aerius-t,de nem használt semmit. Helyileg, localisan használtam már Nasivin-t, Rhinatiol orrspray-t, amik jók voltak, jelenleg a Rhinospray Plus-t használom. Fül-orr-gégészeten is jártam már, elküldtek orrmelléküreg felvételre, melyen csak polipszerű nyálkahártyaduzzanat látszódott. Nasonex orrspray-t javasoltak,de nem használ semmit. Tudnának nekem valami igazán jó terápiát javasolni vagy tanácsot adni, mert sajnos azt tapasztalom, hogy nem vesznek komolyan, pedig jelenleg eü. kórházi dolgozó vagyok... Korábban is az voltam, csak az alapbetegségem miatt nem jöhettem 3 évig vissza betegágy mellé, amíg az Imuran-t szedtem. Segítségüket illetve tanácsadásukat előre is megköszönném:
Szteroid adása gyermeknek
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! Gyermekem mindkét alkarján, combján térdhajlatában csalánkiütések alakultak ki, valamint az arcán is. Elocommal kentük, néhány napig. Nem múlt el, inkább több lett a kiütés. Ezután Prednisolon tbl-t írtak rá, ezt viszont én félek beadni (11 éves a gyermek). Mennyire veszélyes ez a gyógyszer valójában?
Szteroid szedés transzplantáció után
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! Segítséget szeretnék kérni. Nemrégen transzplantáltak (vesét kaptam) és természetesen rengeteg immunszupresszív gyógyszert kell szednem. Ezzel nem is lenne baj, viszont olyan ütemben emelkedik a testsúlyom hogy az már ijesztő! Kb. két hete vettem észre hogy hízok! Azonnal visszavettem a kcal. bevitelt, de nem történt semmi! Mára már csak 1200 kcal-t fogyasztok naponta, de nem hogy megállna a súlynövekedésem - hanem emelkedik tovább! Két hét alatt 5 kg-ot híztam. Ha nem velem történik el sem hiszem...! Kérem mondják meg mit tehetnék! Köszönöm a választ.