Több mint kétszeresére emeli a megbetegedés kockázatát, ha távoli mérkőzésekre öt vagy több időzónát utaznak át a sportolók - állapították meg dél-afrikai kutatók a British Journal of Sports Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban.
Egyre több tapasztalat gyűlik össze a petefészek-transzplantációról, amelynek segítségével kitolható a nők termékeny időszaka, és amelynek köszönhetően eddig már 28 gyerek született világszerte - hangzott el az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) Isztambulban rendezett konferenciáján.
Az új büntető törvénykönyv alapján három évig terjedő börtön fenyegeti a hamis egészségügyi termékek gyártóit, forgalmazóit; a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) üdvözli a jogszabályi változást, mert Magyarországon sokan vásárolnak illegális gyógykészítményeket, amelyek súlyos egészségkárosodást, esetleg halált is okozhatnak - írta a Magyar Nemzet szerdán.
A jelenleg használt fogkrémekhez és szájvizekhez képest jobb védelmet nyújthat a fogszuvasodás ellen egy hínáron élő baktérium által termelt enzim - vélik a brit Newcastle-i Egyetem kutatói, akik eredményükről az Alkalmazott Mikrobiológiai Társaság konferenciáján számolnak be.
Előző cikkünkben a baktériumok okozta agyhártyagyulladást mutattuk be részletesebben. Amiről még beszélni kell: a krónikus meningitisz, a vírusok keltette agyvelőgyulladás és az agytályog. Súlyos betegségek, érdemes róluk tájékozódnunk alaposabban!
A kánikulában csak az elmúlt napon tíz, gumimatraccal vagy gumicsónakkal elsodródott embert, továbbá két fürdőzőt kellett partra segítenie a balatoni vízi rendészetnek, ezért a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán felhívást tett közzé, arra figyelmeztetve: a Balaton nem játszótér, az alapvető szabályokat be kell tartani.
Az étkezési rostokról ismert, hogy elősegítik a bélmozgást, amerikai kutatók pedig most igazolták, hogy a rostban gazdag táplálék növeli bizonyos jótékony baktériumok számát is a bélben.
A náthavírusnak kitett szülők közül kevesebben betegszenek meg, mint nem gyerekes kortársaik közül, az összefüggés ráadásul független meglévő immunitásuktól. A meglepő eredményre amerikai kutatók jutottak, akik munkájukról a Psychosomatic Medicine című szakfolyóiratban számoltak be.