Védőzónákat jelölt ki a terhességmegszakítást végző és abortusztanácsadási szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi intézmények körül a brit kormány a páciensek és a dolgozók zaklatásának megakadályozása végett.
A londoni alsóházban szerdán benyújtott tervezet szerint a törvényi lehetőséget azok a mentálisan döntésképes, gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizált felnőttek vehetnék igénybe, akiknek életéből az orvosi szakvélemény szerint 6 hónap vagy ennél rövidebb idő van hátra.
A gyermekbénulást okozó vírus maradványait kimutatható koncentrációban tartalmazó szennyvízminták száma az UKHSA közleményének megfogalmazása szerint "aggodalomra ad okot".
Covid teszt nélkül utazhatnak március 18-tól az oltatlanok is az Egyesült Királyságba.
Az Ukrajnából Angliába utazóknak akkor sem kell indulásuk előtt koronavírustesztet végeztetniük, ha nem oltották be őket teljes körűen a kórokozó ellen, közölte a brit közlekedési minisztérium.
Az omikron BA.2 alvariánsa egyre több országban jelenik meg, és szorítja ki a többi változatot.
A magas átoltottság ellenére is emelkedőben a járványgörbe az angoloknál.
Vannak arra utaló jelek, hogy az Egyesült Királyság a koronavírus-fertőzés harmadik hullámának korai szakaszában tart - mondta Prof. Ravi Gupta, a Cambridge-i Egyetem professzora.