Ezeket látta már?

MINDEN 10. GYERMEK LAKTÓZÉRZÉKENY MAGYARORSZÁGON

2014.12.10. Módosítva: 2015.11.04.

Szakértők szerint minden 10., azaz kb. 200.000 magyar gyermeket érint a laktózérzékenység, ennyien nem tudják a fejlődésükhöz fontos tejet és tejtermékeket hagyományos formában fogyasztani. Sok szülő a problémával találkozva inkább kiiktatja a tejet a gyerekek étrendjéből, ezzel azonban az egészséges növekedéshez szükséges kalcium és vitaminforrást száműzik a táplálkozásból.

A gyermekkori tejcukor érzékenység tünetei

Szakértők szerint a magyar lakosság 20-30%-a, ezen belül a gyerekek kb. 10%-a, vagyis mintegy 200.000 fiatal laktózérzékeny. Diagnózisa mégis keveseknek van, mivel sokan nem ismerik fel, hogy mi okozza a kellemetlenségeket a tejfogyasztást követően. A gyerekek még kevésbé tudják a jeleket összekötni a lehetséges okokkal, ezért a szülőknek kell odafigyelniük a tünetekre és azok fennállása esetén szakorvoshoz fordulni.

A laktózérzékenyek esetében a szervezetből hiányzik a laktóz lebontásáért felelős laktáz enzim, ezért tejtermék fogyasztása után hangos bélkorgás, puffadás, szélgörcs, hányinger, hasi görcsök és hasmenés okozhat diszkomfort érzetet, melyek általában a tej elfogyasztását követő egy óra elmúltával jelentkeznek.

MINDEN 10. GYERMEK LAKTÓZÉRZÉKENY MAGYARORSZÁGON

A laktózintoleranciát nem szabad összetéveszteni a tejallergiával, amely a tejfehérjére adott allergiás reakció, ebben az esetben minden tejterméket kerülni kell. Laktózérzékenység esetén viszont nem a tej, hanem a laktóz fogyasztása okoz problémákat. Erre azonban van olyan megoldás, amellyel a gyerekek étrendjéből nem kell kihagynunk a fejlődésükhöz szükséges legfontosabb kalcium forrást.

Egyen együtt a család

Az, hogy a gyermekek úgy érzik, megkülönböztetik őket társaiktól, mert nem fogyaszthatják ugyanazokat az ételeket, mint a többiek, lelki problémákhoz is vezethet. A szülők, miután kiderül, hogy valamelyik családtag laktózérzékeny, leggyakrabban elkezdenek számukra külön ételeket készíteni. Ez nem csak a mindennapokban, de olyan zsúfolt időszakban, mint a karácsony, komoly nehézséget okozhat, pedig tejtermékekkel egyszerre főzhetünk az egész családnak.

A laktózmentes tej nem kevesebb, hanem több!

Magyarországon elsőként a . készített fogyasztóinak laktózmentes tejet.

"Nagyon elterjedt és érthető tévhit, hogy a laktózmentes tejből valamit kivonnak, pedig ennek éppen az ellenkezője történik. A laktózmentes tejtermékek gyártása során – egy speciális eljárás segítségével – hozzáadjuk a tejhez azt a laktáz enzimet, amit a laktózérzékenyek szervezete nem vagy korlátozottan tud előállítani. A tejben lévő tejcukor lebontása ezáltal már a termékben megtörténi, így a laktózérzékenyek számára is biztonsággal fogyasztható az élelmiszer" – mondta Kuk Titus, a vezérigazgatója. "A folyamat - az enzimes hidrolízis - során a mikroorganizmusokból kivont β-galaktozidáz enzim a tejhez adagolva glükózra és galaktózra bontja a tejcukrot, így azt könnyebben fel tudja dolgozni az emberi szervezet" – tette hozzá a szakember.

Itthon kevesebb tejet isznak a laktózérzékenyek

A korábbi felmérése szerint Magyarországon alig 1% a laktózmentes tejek aránya, pedig sokan érzékenyek a tejcukorra. Ezzel szemben Ausztriában, ahol a lakosság kb. 15%-a érintett, a forgalomban lévő tejek 3%-a laktózmentes, Finnországban pedig 12% a laktózmentes tejek aránya, noha a lakosságra vetítve jóval kevesebb a tejcukor érzékenyek száma.

A laktózmentes tej mellett már túró, tejföl, joghurt, túródesszert, habtejszín, sőt, a fokozott igény miatt vajkrém egészíti ki a étrendjét. (X)

MINDEN 10. GYERMEK LAKTÓZÉRZÉKENY MAGYARORSZÁGON
Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához