Ezeket látta már?

Mikor szabad napra menni anyajegy eltávolítás után? Ezt mondja a bőrgyógyász

napozás, napvédelem, naptej

Ha nyáron távolítanak el egy anyajegyet – elsősorban rosszindulatúság gyanúja miatt -, érdemes tisztában lenni a sebgyógyulás, a hegesedés folyamatával, az erre az időszakra vonatkozó szabályokkal.

Dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus ezekre, és az anyajegyszűrés kiemelt jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Az anyajegy eltávolítás oka gyakran a bőrrák gyanúja

- Egy anyajegyet több okból lehet eltávolítani: egyrészt esztétikai megfontolásból, másrészt akkor, ha az anyajegyszűrés során az orvos szakmailag úgy ítéli meg, hogy jobb megelőző céllal az anyajegyet eltávolítani, esetleg felmerül a rosszindulatúság gyanúja. Amennyiben az első esetről van szó, érdemes megvárni a kimetszéssel a fényszegényebb, őszi-téli hónapokat, azonban ha a bőrgyógyász bőrrákra gyanakszik, nem szabad késlekedni az eltávolítással és a szövettan elkészítésével. Tehát előfordulhat, hogy a sebész nyáron végzi el a kimetszést – ismerteti dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus.

A szövettani elemzés azért fontos, mert legyen szó bármilyen gyanús anyajegyről, még dermatoszkópos vizsgálattal sem állapítható meg 100 százalékosan, hogy valóban rosszindulatú-e az, vagy sem. Ugyanez érvényes az ártalmatlannak tűnő, semmilyen feltűnő jegyet nem mutató anyajegyekre is, amelyeknél szintén fontos kizárni vagy megerősíteni a rosszindulatúság jelenlétét.

Ezért kell kerülni a direkt napfényt anyajegy eltávolítás után

Friss hegeknél az egyik legfontosabb szabály a fényvédelem, ugyanis minél kevesebb napsütés éri a friss sebet, annál gyorsabb, szebb lehet a sebgyógyulás. Az a legoptimálisabb, ha a heg területét legalább fél évig nem éri nap, különösen a fedetlen testrészek esetében, de természetesen a sürgős műtéteket nyáron is el kell végezni. Vannak azonban szabályok, amelyeket mindenképpen be kell tartani, az anyajegy levételének időpontjától függetlenül. Ezek az alábbiak:

- Tisztán kell tartani a sebet. Ezért is kerül rá a levétel után steril kötés.

- A varratszedésig nem érheti víz a sebet, és amennyire lehet, az erős izzadást is ajánlott kerülni. Ez nyilván a hőségben elkerülhetetlen, de a sebgyógyulás időszakában legalább a fokozott izzadással járó tevékenységeket érdemes felfüggeszteni.

- Ugyancsak igaz ez a mozgásra, amennyire lehet, ne mozgassuk azt a testrészt, amelyen a műtét történt.

- Segítsük a sebgyógyulást és csökkentsük a feszüléssel járó kellemetlenséget. Ebben segítség lehet, ha a varratok eltávolítása a bőrgyógyász által javasolt, speciálisan a hegre alkalmazandó készítményekkel kenegetjük a területet. Ne alkalmazzunk alkoholtartalmú készítményeket!

- Ha olyan testfelületen van a seb, amit el lehet fedni, nyáron mindenképpen tegyük ezt meg, ruhával, kendővel, kalappal – a fényvédelem miatt.

Lehet-e heg nélkül eltávolítani az anyajegyet?

Tisztában kell lenni azzal, hogy heg nélkül szinte lehetetlen kimetszeni ez anyajegyet, ugyanis az eltávolítása során nem csak a bőr legfelső rétegét kell érinteni, hanem a lejjebb elhelyezkedő rétegeket elválasztó bazális membránt, vagy mélyebben, az irha rétegét is.

Mivel pedig nem csupán felületes beavatkozásról van szó, a heg szükséges velejárója az eltávolításnak. A hegesedés mértéke azonban jelentősen csökkenthető a páciens tudatosságával és a gyakorlott orvos által alkalmazott szövetkímélő műtéti technikával, amely után csak egy vékony vonalnak tűnő heg marad. Mivel a varratszedés 1-3 héttel a műtét után történik, a megbolygatott állapot pedig még néhány hónapig fennáll, a végső megjelenés körülbelül fél-egy év után alakul ki.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

A vérző anyajegy bőrrák tünet? Itt a bőrgyógyász válasza

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

anyajegy

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához