A rák egyetlen sejt lázadásával kezdődik. Amikor egy daganat kialakul és növekedni kezd, befolyásolja a környező szöveteket és szerveket. Ennek eredményeként nyomást gyakorolhat a szervekre, idegekre vagy más fontos struktúrákra, ami fájdalom érzetét váltja ki.
A basalioma igen gyakori bőrdaganat, ám van, hogy nehéz felismerni.
Min múlik az, hogy egy daganat áttétessé válik vagy sem?
A mélyen eltemetett traumák feldolgozása hozzájárul a gyógyulási folyamathoz és reményt adhat még a kilátástalan helyzetekben is.
Vannak bizonyos tevékenységek, amiket rákos betegként az orvos szerint jobb mellőzni.
A laborértékek felhívják a figyelmet a rendellenességre, és támpontot adnak arra vonatkozóan, hogy milyen irányban, milyen szervek felé kell folytatni a vizsgálatokat.
Előfordulhat, hogy a vér szemmel nem látható a vizeletben, de egy laboratóriumi vizsgálat során kimutatható, ezért is nagyon fontos, hogy a tünetekre kiemelten figyeljünk már a kezdetektől.
Az áttétképződés folyamata során a rákos sejtek leszakadnak a tumorról, és máshol tapadnak meg, majd indulnak osztódásnak.